Ötvös Tibor

Mozgásban a Need for Speed: Payback

Az Electronic Arts ismét megmutatta a Need for Speed: Payback egyik lehetőségét, mely ezúttal a járművek módosítását állítja középpontba.

A Need for Speed széria tavaly pihenőre ment és valljuk be őszintén, már igazán rá is fért. Láthatóan az Assassin's Creed sorozatnak is jót tett egy év kihagyás és reményeink szerint az autóversenyzés is ismét a régi lesz az EA alkotásában. Ma mindenesetre egy újabb trailert kaptunk, melyben a Payback járműparkjának módosítását, saját képünkre formálását állítja a középpontba a csapat.

A Payback november 10-én jelenik meg és rögtön három hőst is kapunk, akik között a történet során akár menet közben is váltanunk kell (ahogy a mostani jelenetben is látható). A csapat feladata a The House néven futó szervezet felszámolása, akik az adott városban kaszinókat és bűnszervezeteket üzemeltetnek és természetesen a helyi rendőri erők is a zsebükben vannak, szóval nem lesz könnyű dolgunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Igazából a Porsche után minden az agaytlan kategóriába tartozik. A Most Wanted meg a Carbon csak a hangulata miatt tűnik ki az azóta is tartó fostengerből.
  • caprine #1
    Nem tudom, engem utoljára az NFS sorozatból a Porsche és Underground 1-2 ami fel tudott pörgetni, azóta semmi. Pedig voltak jó ötletek, azt hiszem a Carbon-ban volt pl a szélárnyék, de ma ár csak egy agyatlan játék az egész.