Berta Sándor

Mesterséges intelligencia részleget hoz létre a Microsoft

A redmondi konszern a jövőben még inkább a technológiára akar összpontosítani.

A Microsoft bejelentette, hogy létrehozta a mesterséges intelligencia laboratóriumát, amelynek neve Microsoft Research AI és amely a társaság székhelyén, Redmondban működik. Az új részleg több mint 100 kutatót foglalkoztat. A csapat szorosan együtt fog dolgozni más csoportokkal azért, hogy megfelelően integrálni tudja a mesterséges intelligenciát a Microsoft jövőbeli termékeibe, illetve, hogy tanulásra képes rendszereket fejlesszen ki.

Eric Horvitz, a Microsoft kutatólaboratóriumának igazgatója azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb az lenne, hogy ötvözzék a különböző megoldásokat, mert egyetlen rendszer nem képes kezelni a széles körű feladatokat és problémákat. Egy kombinált rendszer viszont képes lehet arra, hogy például megtervezze a legjobb útvonalat egy adott városon való áthaladásra és egyúttal kitalálja azt is, hogyan lehet minimálisra csökkenteni valakinek a jövedelemadóját, miközben megérti az olyan emberi dolgokat is, mint a szarkazmus és a különböző gesztusok.

A Microsoftnak olyan vetélytársakkal kell versenyeznie, mint az Alphabethez tartozó DeepMind és a Google Brain, a többek között Elon Musk és Peter Thiel által létrehozott OpenAI, valamint a GoodAI nevű cseh kutatócsapat. Az óriáscég többek között a kognitív pszichológia területén keres számítógépes tudósokat és szakértőket, továbbá partnerként dolgozik majd együtt az MIT részlegével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #4
    Az én privát véleményem más. Elég sok Win 10-es cuccos gépet vagyok kénytelen használni alternatíva híján (Tablet, céges tablet, noti, céges noti) és sajnos tapasztalataim szerint stabilitásban még nincs a W7 szintjén. A kinézete lehangolóan trágya. Privát asztalin nem is vagyok hajlandó használni. Talán egy év múlva beérik, mert mindig jobb picit.

    DE... De ez még mindig a 15 éve behozott XP-re épülő OS. Ellenben nézd meg, hogy mennyire használható a modern felülete (semennyire). És valószínűleg soha nem is lesz képes teljes egészében kiváltani a klasszikus X86-os Windowst, mert komoly limitációi vannak.
    A kinézet is szörnyű, de a funkcionalitásbéli hiányosságok az igazi deal breakerek. Ebbe bukott bele a Windows Phone is.
    Szóval tartom az eredeti állításomat, ez a cég nagyon rég alkotott maradandót, és a mai napig az egyetlen sikerük, ha évről évre sikerül egy picit ráncfelvarrni az eredeti mesterművet. (Ami nem mindig sikerül, lásd Win 8, W10). Minden más, amit attól függetlenül letettek az asztalra, totál csőd.

    És itt most beszélünk pár megabájtos programokról, amiket nem tudnak kielégítően megírni, akkor biztos az MI-vel fognak majd boldogulni. Haha...
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2017.07.17. 15:44:39
  • Skylake #3
    Sajnos az MS nem túl innovatív cég, saját játékterén nem tud kilépni. Így minden olyan szegmensbe, ami kívül esik az x86 architektúrán, szerverfarmoktól kezdve az átlaghülye user gépén futtatott oprendszerig bezárólag, általában belebukik. Itt van például az úgynevezett mobile first üzletág, hogy a kopasz hemüvegest idézzem, aminek a hardveres lába éppen most megy a kukába.

    Egyébként ez nagyon nem új hír, hanem elég avítt, mivel a Microsoft Cognitive Servces kb. 1 éve él. Lehet játszadozni, erre: https://azure.microsoft.com/hu-hu/services/cognitive-services/
  • scavengario #2
    Azért a Win10 nem lett rossz, szerintem az méltó a Win7 leváltására. Én elégedett vagyok vele. Nem omlik össze, nem fagy, villámgyors, kényelmes felülete van.
  • CairoJack #1
    Óriási eredményeket várok egy olyan cégtől, aki maradandót utoljára 15 éve alkotott, azóta pedig bukást bukásra halmoz, s aki még egy nyomoronc okostelefon szoftvert se tudott normálisan megírni. Hajrá!