Berta Sándor

Gondolat­átvitelen dolgozik egy startup

Egy vállalkozás egy már bevált egészségügyi berendezést alakítana át.

Áprilisban mind Mark Zuckerberg, mind Elon Musk bejelentette, hogy közvetlenül az agyból olvasnák ki a gondolatokat. Nos, a két társaságnak egy új kihívója akadt, az Openwater nevű startup. Úgy vélik egy mágneses rezonancia készülék (MRI) segítségével nem csupán a szervezet belsejéről készíthetők felvételek és ismerhetők fel például a tumorok, hanem alkalmas lehet az egyszerűbb gondolatok "kiolvasására" is.

Az Openwater vezérigazgatója Mary Lou Jespen, az MIT professzora, a One Laptop Per Child kezdeményezés társalapítója és technológiai igazgatója, a Pixel Qi társalapítója, valamint korábban a Google X laboratórium kijelzőrészlegének vezetője és a Facebook/Oculus virtuális valóság részlegének meghatározó tagja volt, majd tavaly megalapította a startupot. Az Openwater szeretne egy hordozható MRI-t kifejleszteni, amely nem csupán egészségügyi diagnosztikai, hanem kommunikációs célokra is alkalmazható lesz és akár a telepátiát is lehetővé tenné.****

Jepsen kifejtette, hogy az MRI-nek köszönhetően már most is felismerhető, hogy valaki milyen szavakra, képekre vagy zenékre gondol. Amennyiben a technológiát miniatűrizálják egy jóval kisebb berendezésbe, egy sísapka méretére, akkor akár a gondolatátvitel is megvalósulhat más személyekkel. Állítólag a módszerük megvan már rá, habár a prototípus még nincsen készen. Amíg a klasszikus MRI mágneses mezőkön alapul, addig az ő technológiájuk hajlítható LCD-ket és a testben lévő oxigént megvilágító infrafényt haszálna a sok millió forintba kerülő gép funkcionalitásának eléréséhez, hogy lehetővé váljon a szervezet belsejéből holografikus képek készítése.

Míg mások érzékelőket helyeznének az agyba, addig ők nem inkjekcióznának semmit sehova, hanem orvosi beavatkozás nélkül oldanák meg a dolgot. Jepsennek meggyőződése, hogy a gondolatátvitelhez szükséges technológia nyolc éven belül elérhető lesz. A szakember hozzátette, hogy természetesen tisztában vannak azzal, hogy egy telepátiát biztosító eszköz számos etikai kérdést vet fel, például hogy valaki kényszeríthető-e a rendőrség, a munkaadója vagy akár a szülei által egy ilyen berendezés használatára. Ám ahhoz, hogy egy ilyen helyzet ne történhessen meg, a készülék csak akkor fog működni, ha a viselője ebbe beleegyezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Whysper #2
    Az a baj,hog y a tanuláis képességet nagyon tudnám értékelni ,de nem vagyok pesszimista és nagyon örülök ,hogy ilyenre törekedünk,de kutyából ritkán lesz szalonna. Szóval kizárt ,hogy valaki ne lépje túl a dolgot.

    Szóval Én csak ennyi ttudok reagálni erre: Vexille
  • Skylake #1
    Óh, nagyon klassz lessz majd agyba' kapni a penis enlargement, a buy viagra cysalis, a beszéljünk a hüvelygombáról, a mama a mellemre is, a gyorskölcsön házhoz jön reklámok mellett az állícccsuk' meg Brüsszelt, Párizst, New Yorkot, Coruscantot, támogassuk Moszkvát, valamint a Magyarország erős és büszke tagja az Eurázsiai Uniónak típusú és hasonló szpemeket, ébrenléttől elalvásig. Nyilván pénzt ebből lehet majd csinálni, azaz szépen kapitalistául fogalmazva, így lehet majd monetizálni a terméket.