Berta Sándor

WLAN-támogatást kapnak a Volkswagen autói

Azáltal, hogy a gyártó járművei kommunikálhatnak majd egymással és a környezetükkel, növelhető lesz a biztonság.

A Volkswagen bejelentette, hogy 2019-től felszereli az első új gépkocsijait a pWLAN technológiával, amelynek köszönhetően a hirtelen létrejövő közlekedési kockázatokról néhány ezredmásodperc alatt értesülhetnek az egyes autók és azok közvetlen környezete.

A technológia az IEEE 802.11p (pWLAN) szabványon alapul, amelyet az ipar a járművek közötti és a közlekedési infrastruktúrával való közvetlen kommunikáció céljából szabványosított. A technológia gyártóktól függetlenül használható és a nemzetközi piacokon már tesztelték is. Kifejezetten az ágazati követelményeknek megfelelően fejlesztették ki, s a segítségével a közlekedés szempontjából fontos információk, a riasztások és a szenzoradatok egyaránt megoszthatóvá válnak néhány ezredmásodperc alatt. Az információk nem csupán a gépkocsiknak továbbíthatók, hanem a közvetlen környezetnek is, ezáltal az egyes autók észlelési területe több száz méterrel bővíthető és akár a sarkon túl is "láthatnak" majd.

Az ügyfelek számára előnyös, hogy az adatok cseréje nem központi szerveren keresztül fog történni és a kommunikációs költségekről, valamint a mobil lefedettségtől való függőségről is lemondhatnak. A Volkswagen azt a stratégiát követi, hogy a modelljei alapfelszereltségét fokozatosan kibővíti majd a pWLAN-támogatással. Johannes Neft, a Volkswagen illetékes fejlesztési vezetője kijelentette, hogy a hálózatba kötöttséggel növelni akarják a közúti közlekedésben a biztonságot és ennek az a leghatékonyabb módja, ha egy közös technológiát terjesztenek el gyorsan. Fontos, hogy a technológiát lehetőleg sok gyártó és partner használja.

A technológia képes felismerni, ha potenciális veszélyek vannak a közlekedésben, így például azt, ha egy jármű vészfékez vagy a szenzorok síkos útszakaszt észlelnek. Miután néhány ezredmásodperc alatt az információ továbbítható, így más közlekedési résztvevők is azonnal értesülhetnek a veszélyes helyzetekről és reagálhatnak azokra. Minél többen csatlakoznak a rendszerhez, az annál hatékonyabb. A vállalat számos hivatallal, közlekedési minisztériummal és ágazati partnerrel működik együtt, hogy növelni tudja a technológia elterjedtségét és kiemelt szerepet kapott az adatvédelem erősítése is.

Amennyiben a rendőrségek és a mentőszolgálatok gépkocsijait is felszerelik a pWLAN-támogatással, akkor a sofőrök időben információkhoz juthatnak arról, hogy a közeledő rendőr-, mentő- és tűzoltóautók milyen távolságra vannak és milyen irányból várhatók, még azelőtt, hogy hallhatók vagy láthatók lennének.

Német, holland és osztrák közlekedési infrastruktúra-üzemeltetők bejelentették azt is, hogy az építési területeken elhelyezett táblákat is felszerelik pWLAN-támogatással, így megelőzhetővé válnak a balesetek. A távlati cél az, hogy a hálózatba akár közlekedési lámpák és további közlekedési résztvevők is beköthetők legyenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #2
    Most is tudja, legfeljebb közösségi navigációs programban (pl. waze).
  • Elmin #1
    "Amennyiben a rendőrségek és a mentőszolgálatok gépkocsijait is felszerelik a pWLAN-támogatással, akkor a sofőrök időben információkhoz juthatnak arról, hogy a közeledő rendőr-, mentő- és tűzoltóautók milyen távolságra vannak és milyen irányból várhatók, még azelőtt, hogy hallhatók vagy láthatók lennének."

    Akkor pontosan előre fogja mindenki tudni, hogy hol mérnek a rendőrök.