MTI

Szoftverhiba miatt rossz az "új" budapesti orosz metró

A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője szerint jó a felújított orosz metrószerelvények konstrukciója, de rossz a rendszerek összehangolása, és szoftveres hibák is hátráltatják a közlekedést.

Gulyás Attila ezt azok után mondta, hogy a Nyugati pályaudvarnál ma reggel ismét meghibásodott egy szerelvény, és több percig nem tudott ajtót nyitni. A metrókat reggel a Nagyvárad tér és Újpest-központ között pótlóbuszokat is be kellett állítani, mert leállt a metróközlekedés ezen a szakaszon. A szakszervezeti vezető elmondása szerint az ajtónyitásért egy szoftver felel, amely a vonatbefolyásoló rendszerrel is kapcsolatban van. A rendszer rossz adatokat kapott arról, hogy a metró pontosan hol helyezkedik el, ezért nem engedélyezte az ajtónyitást.

A probléma hátterében az áll, hogy a régi szerelvényekről átrakták ugyan a vonatbefolyásoló rendszert az újakra, de az új szerelvények sokkal erősebbek, ezért új programot kellett volna vásárolni. Ehelyett azonban az orosz gyártó lecsökkentette a felújított szerelvény teljesítményét, így most kisebb teljesítményre képesek, mint a régiek. A legtöbb probléma Gulyás Attila szerint az új szoftver hiányából fakad, és mára már a régi szerelvényeknek jobb a rendelkezésre állása, mint a felújítottaknak. Véleménye szerint így nem mehetnek tovább a dolgok a 3-as metró új szerelvényeivel, a BKV-nak érvényesítenie kell a szerződésben foglalt garanciákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    a legújabb hírek szerint nem szoftver hiba, hanem sima trehány szerelés okozta a hibákat:
    http://index.hu/belfold/2017/06/29/tarlos_istvan_budapest_3-as_metro_orosz/

    "Hamarosan újra forgalomba állnak a 3-as metró felújított szerelvényei Tarlós István főpolgármester szerint, írja az MTI. Húsz orosz mérnök ugyanis megtalálta a hibát: rosszul dugtak össze két kábelt."

  • takysoft #4
    Aminek, ha jól sejtem, semmi köze az ajtók vésznyitórendszeréhez.
  • fonak #3
    A régi vonatbefolyásoló rendszer nem szoftver, az egy viszonylag egyszerű elektronika.
  • takysoft #2
    Szoftverfejlesztő vagyok, szóval nem ismeretlen területről beszélek.

    De őszintén szólva nem érdekel az integráció, és a szoftverkérdés. Nem érdekel, ha megáll a metro, vagy vészfékez, de még őszintén szólva azt is a szoftverre lehet fogni, ha belemegy a falba 230-cal...

    De az, hogy a vésznyitó nem nyitja az ajtót, az mechanikai kérdés. Ennek a világom semmki köze nem lehet semmilyen szoftverhez, mert ha van, akkor az egész rendszer úgy rossz, ahogy van.

    Elvárom az oroszokról, hogy mechanikailag olyan ajtót készítsenek, amit vészelyzet esetén egyetlen ember is képes kinyitni. Nem pedig 2 oldalról 20-an alig...

    Hogy a régi szoftver hogy működik együtt az új metróval az érdekes kérdés.
    Ha a magyar fél szerződés szerinti kompatibilitással kérte a dolgot, akkor a ruszkiknak kötelességül lett volna, hogy a régi szoftver által tökéletesen vezérelhető kocsikat adjanak. Ha nem megy, ne vállalják el a feltételeket.

    Ha ez a féletétel nem volt így megofgalmazva, akkor BKK oldali a gond. Akkor üzembe sem kellett volna állítani őket, amíg nem bizonyosodik be, hogy megy a dolog.

    De a vésznyitóra ne szoftverhibázzon nekem senki.... Az nem szoftverkérdés
  • kvp #1
    Alapvetoen akarmilyen ganyolt a jarmuvek osszeszerelese, a szoftverhibakat a 70-es evekbol szarmazo vezerlorendszer okozza, amit nem vittek ki az oroszokhoz integraciora, hanme a BKV szereloi probaltak megoldani utalg es hazilag, mindezt az eredeti gyarto es az oroszok segitsege, tovabba barmilyen dokumentacio nelkul. Nem sikerult.

    A kocsik elotte azert mentek rendesen, mert automata nelkul (segedvezetovel) nem johettek elo az automatika hibas beepitesebol eredo gondok. Azt azert jo lenne tudni, hogy hogyan engedhettek meg annak a karbantarto brigadnak a beepitest, akik a TUV vizsgalata alapjan hibas karbantartassal a korabbi metrotuzeket okoztak. (ideertve az egyetlen teljesen kiegett kocsit ami a radio hibas bekotese miatt gyulladt meg)