Szekeres Viktor

Megvan a Han Solo-mozifilm új rendezője

Ron Howard fogja átvenni a Han Solo-film rendezését.

Ahogy arról beszámoltunk, Phil Lord és Chris Miller kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva távoztak a Star Wars-univerzumban játszódó Han Solo-mozifilm rendezői posztjáról, vagyis inkább kirúgták őket. Mivel a forgatás már pár hónapja tartott, ezért mindenképpen hamar kellett megtalálni az utódot, aki az első sajtóhíreknek megfelelően Ron Howard lett. A rendezőtől legutóbb az Infernót láthattuk, azt megelőzően pedig A tenger szívébent, valamint az IMDB top250-es listáján szereplő Hajsza a győzelemértet. A rendezőt korábban kétszer jelölték Oscar-díjra, egyszer meg is kapta az Egy csodálatos elméért. (A másik nominált filmje a Frost/Nixon volt.)

A produkció most két hét szünetet tart, de utána folytatódik a munka. Amire mindenképp szükség is lesz, hiszen jelen állás szerint a történések nem fogják befolyásolni a film premierjének dátumát, azt a Disney még mindig úgy kezeli, hogy május 25-e lesz. Sajtóhírek szerint egyébként a válás oka az volt, amit sejteni lehetett: Lord és Miller kvázi komédiává változtatta át a filmet, holott azért szerződtették őket, hogy pusztán feldobják a szkriptet sajátos stílusukkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • terminatoR1991 #2
    Fantasztikus , a Disney Star Wars filmjei katasztrofálisak , bár igyekeznek.
  • Aldo Moro #1
    Hajrá.