SG.hu

Mehetnek a kukába a bankkártyák

Azzal hogy a legnagyobb magyar bank belerakta a mobilappjába az érintéses fizetést, a többi versenytárs is lépéskényszerbe került.

Az OTP bejelentette, hogy elindította érintéses mobilfizetési szolgáltatását, azaz ha letöltöttük az okostelefonunkra saját alkalmazásukat, és abba digitalizáltuk a bankkártyánkat, akkor ezentúl a telefonunkkal tudunk az üzletekben lévő érintéses termináloknál fizetni. Tehát nem kell bemenni sem egy bankfiókba sem a mobilszolgáltatóhoz, viszont csak a bank által kibocsátott MasterCard vagy Maestro kártya alkalmas erre. Mobilhardver terén nagyon alacsonyak a követelmények: NFC képes, legalább Android 4.4 (KitKat) operációs rendszerű eszköz használható, mely feltételeket manapság már a legolcsóbb 20 ezer forintos okostelefonok is teljesítik. Érdemes kiemelni, hogy a bankkártyánk PIN-kódját is elfelejthetjük, ugyanis annak beírását az okostelefon képernyőzárának feloldása helyettesíti. Tehát nagyobb összegű, 5000 forint feletti vásárlásnál is elég a telefon terminálhoz érintése.

Az OTP ezzel a Budapest Bank - Telenor párost követi a sorban, de az jóval specializáltabb megoldás, mert a Telenor Wallet appjával működik, a szolgáltatónál külön meg kell rendelni, ráadásul mivel azon nincs pénz, használat előtt oda kell utalni azt. Ezzel szemben az OTP-nél saját, meglévő kártyánkat - és az ahhoz kapcsolódó számlát - használhatjuk annak regisztrálása, majd digitalizálása után. A képernyőzár feloldása és az NFC bekapcsolása után 2 percünk van fizetni. Offline módban tízszer tehetjük meg ezt, és ha több kártyánk van, nekünk kell kiválasztanunk melyik legyen az elsődleges. Műszaki téren egy dolog kavarhat be, ha a SIM-kártyánk is NFC-képes.

Az okostelefonpiac telítetté válásával és a készülékek széleskörű használatának az elterjedésével elérkezett a kizárólag mobil eszközökön elérhető banki szolgáltatások bevezetésének az ideje. Az emberek jelentős része már most is mobil eszközzel ellenőrzi a számláját, arra kapja a megerősítő SMS-t, de sokan átutalásra is használják. Ugyan így a kiberkockázat is növekszik, jóval csábítóbb célpont lesz a telefon a bűnözők számára hogy azokra ártó alkalmazásokat telepítsenek, dehát a nagyobb kényelem mindig nagyobb kockázattal is jár.

A Magyar Nemzeti Bank alig egy hete jelentette be, hogy a kártyás vásárlások 63 százaléka érintéses, ami értékben a forgalom felét jelenti, és a boltokban lévő terminálok 77 százaléka alkalmas ilyen fizetésre. Az OTP közlése szerint hazánkban 1,2 millió okostelefon ismeri az NFC-t, mely adatokat párosítva ez a megoldás letarolhatja a piacot, főleg ha megoldják, hogy más bankok kártyáit is lehessen az ő szoftverükkel használni. Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóságának ügyvezető igazgatója szerint "csaknem 300 ezer a regisztrált felhasználók száma", ami biztosan nagyot fog most nőni, mert ezzel a fejlesztéssel több millió OTP-ügyfél számára tették érdekessé alkalmazásuk letöltését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #29
    Nem te vagy az a gyerek A Hihetetlen családból? Minek fizetsz? 20 ms alatt kiérsz a következő kerületbe... :-)
  • etniez #28
    A Paypass-nál semmi nem gyorsabb.
  • SanMaster #27
    A Simple pedig egy nagy fos, töröltem a telefonomról. Egy szolgáltatás volt, ami érdekelt a parkolás, de az se működött rendesen... erről ennyit.
  • SanMaster #26
    Mekkora PR cikk, bazzz! Nem fog változni semmi, még jó, hogy nem fogom a bankkártyámat regisztrálni a mobilomra. Ellopják, aztán még fizetnek is vele. Ez az egész csak bizonyos korosztályt érint, aki egyáltalán felfogja, hogy miről van szó, mondjuk 18-49. Nagyon lassan fog ez növekedni... ahogy a készpénz se ment a kukába, a bankártya se fog.
  • wraithLord #25
    Gondolom, ugyanúgy az online felületen, mivel a telefon a kártyaadatokat használja (vagy lesz olyan menüpont).

    Vagy egy biztonsági app-pal leradíroztatod az egész telefont (persze ennek feltétele, hogy még a lopás előtt legyen rajta).
  • kgpro #24
    És, ha ellopják a mobilomat, mivel tiltom le a mobilos fizetést? :-)
  • TokraFan #23
    Mi ez a clickbait cím már megint? Semmilyen bankkártya nem megy a kukába, természetesen.
  • cateran #22
    "Nekem 10 ms-ben belül megvan egy fizetés, elpakolással együtt."

    Hat ez teljesen hiheto..ja, nem...Amugy ordit rolad, hogy meg az eletben nem fizettel erinteses megoldassal..na az nincs 2 sec..plusz amig kinyomtatja a szamlat, max 5 sec az egesz...
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2017.06.22. 23:02:08
  • paby88 #21
    10ms? tehát te 1 századmásodperc alatt elpakolsz meg fizetsz is? valahol esetleg nem tartasz kurzusokat, szivesen megtanulnám.
  • RelakS #20
    Ez most az OTP-nél hogy van?
    Eddig volt a Telecom + OTP esetén a Mobiltárca, de azt április elején lelőtték.

    Azt hiszem, megvan :)
    Utoljára szerkesztette: RelakS, 2017.06.22. 19:44:42