Berta Sándor

Kötelező lesz az autonóm vezetés?

Angela Merkel szerint alig 20 év múlva a mostani, emberek által vezetett autók csak speciális engedéllyel lesznek használhatók.

Angela Merkel német kancellár Argentínába utazott és többek között a Polo Científico nevű tudományos központba is ellátogatott. A politikus az intézményben diákok előtt beszélve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az önálló közlekedés jelenti a jövőt.

Az egyik fiatal azt kérdezte a német kancellártól, hogy milyennek képzeli el a világot 20 év múlva és szerinte milyen problémákkal fog akkor konfrontálódni az emberiség. Erre a politikus úgy reagált, hogy az a 20 év már egyáltalán nincs is olyan messze. Ismert véleményeket ismételt, például, hogy a demográfiai fejlődés nagy kihívást jelent majd és a digitalizálás teljesen meg fogja változtatni a munka világát. Ezután azonban kijelentette, hogy 20 év múlva már csak speciális engedéllyel vezethetik az emberek a mai autókat, mert az autonóm közlekedés lesz az elterjedt. A gépkocsik önállóan döntenek, gondolkodnak és irányítanak majd. Mindez viszont oda vezethet, hogy az autonóm közlekedés nem csupán lehetőség lesz, hanem szinte kényszer is és az eddigi modell - egyedi irányítás emberi sofőr felügyelete mellett - lesz az engedélyköteles kivétel.

Angela Merkel szerint az emberek tudását legkésőbb 20 év múlva meg fogja előzni a technika, és az elsődleges cél a kockázatminimalizálás. Amikor a diákok visszakérdeztek a külön engedéllyel kapcsolatos előrejelzésére, a politikus csak annyit mondott indoklásképpen: erre azért lesz szükség, mert az emberi sofőrök jelentik a legnagyobb kockázatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #29
    "Egyaltalan nem problema hiba mentes programot irni, ez csak penz, es ido kerdese."
    A kérdés, hogy hányszor 10 évbe kerül, és megéri-e.

    "A hibamentes es onjavito rendszerek tudomanya tobb evtizedes. A repulogepek robotpilotainak hibamentes mukodeset, mar 30-40 evvel ezelott kidolgoztak."
    Az a rendszer ki tud kerülni repülőket, le, fel tud szállni segítség nélkül mindenhonnan? Nem, "csak" tartani tudja az irányt, és a sebességet.
    Ezért nem lehet összehasonlítani ezzel a rendszerrel, mert az is bonyolult, de itt sokkal több információt kell feldolgozni, kevesebb idő alatt.


  • duke #28
    "De vannak akik mindig is b@szni fognak a szabályokra... Mint mondjuk a molnárricsike... ;-)"

    Ja az ilyen degeneralt allatokat nem lehet maskepp megallitani, csak helyszini tarkon lovessel, vagy a vezetes lehetosegenek teljes megszuntetesevel. Az autoba ne legyen iranyitasi lehetoseg, csak egy start meg stop gomb.
    Elkepeszto, hogy a kettos gyilkosag utan, egy het nem telt, es egy ujabb 50 millios luxus autoval szaguldozott ez az elmebeteg, termeszetesen tovabbra is jogositvany nelkul.
  • duke #27
    Egyaltalan nem problema hiba mentes programot irni, ez csak penz, es ido kerdese. A hibamentes es onjavito rendszerek tudomanya tobb evtizedes. A repulogepek robotpilotainak hibamentes mukodeset, mar 30-40 evvel ezelott kidolgoztak.
  • BCs design #26
    Ha lenne is valóban okos vezető ótó, akkor is baromságot mond, mivel rendszeres jelenség hogy hiba van a programokban, ezért kifejezetten kötelező lesz mindig figyelni az utat és továbbra is kötelező lesz a jogsi.
  • CsZ #25
    Lehet, hogy egy átlag-ember tudásszintjét megközelíti a technika 20 év múlva, de dönteni még az ember fog - vagy nem is lesz miről. Meglátjuk akarjuk-e majd szoftverre bízni az életünket.
    Ember 80%-át hozó képességű szoftver már el tud majd vezetni egy autót - megfelelő hw-on, de annak is kell energia.
    Nem is értem, hogyan engedhetnek ilyen rövidlátó gondolkodású embert gyerekeknek 20 éves távlatokról beszélni.
    Annyi minden fog megváltozni rövid időn belül - és nem tudjuk milyen mértékben és milyen sorrendben -, hogy még okos emberek is csak tippelni tudják a jövőt.
  • Elmin #24
    "Az egy általános engedély. "
    Ha tényleg általános lenne, akkor általánosan mindenki megkapná aki kéri.
  • paragic #23
    A legtöbb széles körben elterjedt technológia. Másképp nem igen van értelme a mondatnak, de akkor a kedvedért pontosítottam.
    "a saját maximális elméleti lehetőségeinek 80%-áig" ami jelen esetben közel 100%, tehát ugyanaz.
  • Archenemy #22
    "A legtöbb technológia"

    pl. a zeppelin, az is hogy elterjedt

    ugye nem kell ecsetelnem hogy a "80%-ig exponenciális" az nem azt jelenti, hogy a részarányában 80%-ig, hanem a saját maximális elméleti lehetőségeinek 80%-áig
  • paragic #21
    A legtöbb technológia egy S görbét jár be, ami kb 80%-ig exponenciális, utána ellaposodik. Ugye nem kell ecsetelnem, hogy önmagában egy 80%-os részarány mivel fog járni?
  • professional #20
    Szerintem meg üljön bele egy méretes néger faszba ez a böszme kurva!