Gyurkity Péter

Nyújtható kijelzőt mutatott be a Samsung

Egyelőre a prototípust vehetjük szemügyre, a mostani jellemzők ígéretesek. Akár ruhára is helyezhető, és bármilyen formában el tudják készíteni.

Április elején írtunk arról, hogy a Samsung – több éves csúszás után – az évtized végére vetíti előre a hajlékony kijelzővel megjelenő készülékek debütálását, időközben azonban egy bemutatón a prototípusról is lerántották a leplet, így végre kézzelfogható eredményeket is megismerhettünk. A megoldás biztató, bár a megjelenés továbbra sincs közel.

Először egy külső értesülés bukkant fel az interneten, amely jelezte, hogy a Los Angelesben megrendezett SID Display Week alatt ismerhetjük majd meg a rendelkezésre álló verziót. Ezt követte egy dél-koreai lap cikke, amelyben négy szakértőt kérdeztek meg a csúszás valószínű okairól, ezek között pedig nemcsak a technikai akadályok, valamint a némileg eltérő stratégiai fókusz, de a piaci sikerességgel kapcsolatos kételyek is megjelentek. A gyártó azonban nem okozott csalódást, a rendezvényen valóban bemutatta fejlesztését, amelynek egyes jellemzőit így mi is megismerhettük.


Kiderült például, hogy a hajlékony jelleg az egyes pixelek között elhelyezett pufferréteg alkalmazásának köszönhető, ez teszi lehetővé a panel meghajlítását. A cég állítása szerint a most bemutatott 9,1 hüvelykes AMOLED példány konvex és konkáv formát is ölthet, előbbi esetében 10, utóbbinál pedig 12 mm-es eltérést eredményezve, azonban végig megtartva az eredeti (nagy) felbontást. Ennél extrémebb formát is lehetségesnek tartanak, emellett leszögezik, hogy bár eredetileg autókban, IoT-eszközökben, valamint egyes viselhető termékekben tartották lehetségesnek a piaci megjelenést, a lehetőségek tárháza azonban immár szinte végtelen, tehát számíthatunk arra, hogy a platform szinte mindenütt elérhetővé válik.


Azt persze még nem tudjuk, hogy erre mikor (és mennyiben) kerül majd sor, a gyártó akár meg is gondolhatja magát, ha úgy érzékelik, hogy a vásárlói érdeklődés nem éri el a kívánt szintet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • globint #2
    Azt írják: "Akár ruhára is helyezhető".
    Akkor a hadiipar ezt fogja álcahálónak használni, vagy "láthatatlanná tevő katonai ruhának, de akár az alacsonyan repülő drón aljára borításnak, hogy a kék eget mutassa.....!
    :-(
    Már látom az afgán eget, tele kis felhőcskékkel, amikből időnként géppuskalövések hallatszanak...
  • Macropus Rufus #1
    ez olyasmi lesz mint a hajlítható kijelző. Évek óta mondják, hogy jön...