Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Meizu M5c

Az új változat a megszokott hardvert kínálja, LTE-vel és némileg nagyobb akkumulátorral.

A Meizu esetében megszokhattuk, hogy a cég több eltérő változatot dob piacra ugyanazon típusból, ezek pedig kissé módosított névvel jelennek meg. Az M5 esetében is így van ez, az új példány pedig apróbb módosításokkal futott most be.

A fokozatosan egyre ismertebbé váló gyártó ezúttal a Meizu M5c készüléket mutatta be, saját Twitter-hírfolyama után pedig a hivatalos oldalon is elérhetővé téve a fontosabb adatokat. Eszerint a telefon egy kereken 5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely a cég kínálatában még mindig népszerű választásnak tűnik, ehhez pedig a szintén gyakran látható MediaTek MT6737 chip csatlakozik a maga négy magjával és 1,3 GHz-es órajelével. A listán emellett 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os tároló, a 720p felbontás, a megszokottnak számító dual-SIM opció, valamint egy némileg nagyobb, ezúttal 3000 mAh-s akkumulátor szerepel még, a szokásos érzékelők mellett.


Ami a képkészítési funkciókat illeti, itt a hátoldalon egy 8 megapixeles f/2.0 kamera kapott helyet, ezt az előlapon egy 5 megapixeles példány egészíti ki. Kiemelt jellemzőként említik meg a B20 sávot támogató LTE-elérést, ami Európában is fontos tényező, miközben a burkolat marad műanyag – a telefon 5 eltérő színben (fekete, arany, rózsaszín, kék, vörös) lesz kapható. A pontos fizikai méret 144 x 70,51 x 8,3 mm, a súly 135 gramm, a külső dizájn pedig nem tartogat nagy meglepetéseket számunkra, hiszen itt egyedül az USB Type-C jelenléte számít némileg újdonságnak.

Az ár várhatóan alacsony szinten marad, Ausztria, Belgium, Spanyolország, Olaszország, Oroszország és Ukrajna mellett pedig remélhetőleg hamarosan további európai országokban lesz majd elérhető a hivatalos terjesztés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!