Gyurkity Péter

Méretes műholdat állított pályára a SpaceX 

A siker érdekében pedig a visszatérésről is lemondtak.

Elon Musk cége a napokban próbálta ki következő generációs boosterét, amely a Falcon Heavy magját biztosítja majd. Időközben egy újabb küldetést is lebonyolítottak, amely eredetileg már az új rakétára támaszkodott volna, ezt az akadályt azonban sikerült a meglévő példánnyal átugorni.

Az Inmarsat-5 F4 műhold a sorozat negyedik példánya, elődeivel ellentétben azonban itt már nem Proton rakétákra, hanem a SpaceX saját fejlesztésű eszközére esett a választás. A londoni székhelyű cég eredetileg a Falcon Heavy típust szerette volna igénybe venni, hogy kibővítse meglévő globális szélessávú szolgáltatását, amíg azonban a csúszások miatt az EuropaSat esetében az Ariane-5 vette át a stafétabotot, az F4 fellövése a Falcon 9 jelenlegi (sorrendben harmadik, erősen módosított változatának) következő feladata lett, ezzel pedig megközelítették az elméleti határt, hiszen a Falcon 9 v1.2 kapacitása éppen itt, valamivel 6 tonna felett tetőzik. A sikeres pályára állítás érdekében lemondtak az első fokozat visszahozataláról, ez most nem volt fontos szempont.


A rakétáról ezúttal hiányoztak a lábak és a „szárnyak”, amelyek szintén a visszatérésnél hivatottak segíteni (illetve lehetővé tenni azt), az üzemanyag tekintetében pedig szinte minden cseppre szükség volt a geoszinkron pálya eléréséhez. A Kennedy Űrközpont LC-39A jelzésű kilövőállásából hétfőn gond nélkül startolt el a rakéta, az első fokozat két és fél percen keresztül biztosította a megfelelő tolóerőt, majd pedig levált, hogy az Atlanti-óceánba zuhanjon. A második lépcső (egyetlen Merlin-1D hajtóműre támaszkodva) két lépésben juttatta el a kívánt pozícióba a rakományt, ahol az levált, hogy később megkezdje munkáját.

A SpaceX ezzel újabb fontos mérföldkövön van túl, igazolták, hogy maximális teherrel is jól működik a balesetből visszatért típus, ezt követően pedig június 1-én jön a CRS-11, amely a Nemzetközi Űrállomás újabb utánpótlási küldetése lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!