Gyurkity Péter

Az Io óriási lávatavát figyelték meg


A Jupiter Io névre keresztelt holdja rendkívül érdekes megfigyelési alanynak számít a kutatók számára, hiszen a vulkanikus aktivitás tekintetében ez az égitest számít abszolút elsőnek a teljes Naprendszerben. Most a hold egyik óriási tavát vették szemügyre, amiben egy viszonylag ritka együttállás segített.

A Berkeley Egyetem közleményében arról írnak, hogy 2015 márciusában az Io egyik szomszédja, az élet kutatásában szintén fontos szerepet játszó Europa haladt át a hold előtt, rövid ideig eltakarva azt. Ezen együttállás során a kutatók a Large Binocular Telescope segítségével a Loki Patera névre hallgató lávató különálló részeit egyenként figyelték meg, megmérve az ott uralkodó hőmérsékletet és felmérve a tavon belüli mozgásokat. Mivel az Europa felszínét borító jég az infravörös tartományban csak nagyon kevés napfényt ver vissza, kiderült, hogy a NASA Galileo szondája által megfigyelt fényesebb pontok valóban a lehűlő rész alámerülése által a felszínre hozott újabb, frissebb lávatömegek hullámait jelzik.


A szakemberek a tó délkeleti részén mérték a legforróbb hőmérsékletet, míg az északnyugati vidéken ennél valamivel hűvösebb van. A mintegy 200 km széles, az Ontario-tónál is nagyobb kiterjedésű területen két eltérő hullámot figyeltek meg, ezek egymással ellentétes irányban, nagyjából megegyező (1 km/nap) sebességgel, ám bizonyos időbeli eltolódással mozognak, folyamatosan táplálva a tó különböző részeit – középen pedig egy kisebb sziget helyezkedik el. Maga az aktivitás persze a Jupiter és a többi hold által kifejtett gravitációs vonzás eredménye, ez tartja izzásban a hold belsejét, az aktivitás miatt pedig a felszín nagy részét is láva borítja.

A csapat tervei szerint 2021-ben megismétlik a szorosabb megfigyelést, ekkor ugyanis az Europa ismét áthalad majd az Io előtt, a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan kedvező feltételeket biztosítva számunkra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!