Szekeres Viktor

Öldöklő szerelem - Bizsergető nosztalgia

Azt mindenki jól tudja, hogy filmelőzeteseket teljesen felesleges nézni, értelmetlen hiábavalóság. De most végre kiderült, hogy miért.

Hogy tetszett az Öldökl? szerelem?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
Katherine Heigllel jól kibabrált a mozis világ: a színésznőt egy meglepetés sikerfilm (Felkoppintva) után elcsábították A Grace klinikából, romantikus komédiák főszereplőjévé tették, építettek rá két sikermozit (27 idegen igen, A csúf igazság), majd amikor két másik főszerepe csak 50 millió dollár amerikai bevételt hozott egyenként (Bérgyilkosék, Ilyen az élet), egy krimiregényes adaptációja (A szingli fejvadász) pedig megbukott, akkor kiköpték őt megcsócsálva. Esélyt évekig nem kapott a megváltásra, mehetett vissza tévézni.


Két sorozat között azonban megkapta Heigl a lehetőséget a visszatérésre. Filmje eredeti címe ("Felejthetetlen") közel sem annyira rávezető, mint a magyar, de nyilván a forgalmazó abból indul ki, hogy a nézők látták az előzetest, vagy legalábbis ismerik az alapsztorit. Márpedig, ha ez a helyzet, akkor elég sok élvezettől megfosztják magukat, mert míg a történet előzetes ismerete csak részben rombolja az élményt, addig a trailer azok közé tartozik, melyek odafigyelnek arra, hogy a jegyvásárlókat szinte semmi meglepetés ne érje. A stúdió ezzel a jegyvásárlást ugyan kipipálja, azonban ki is nyírja a mű maximális élvezetének lehetőségét.

Mondjuk meglepetésektől egyébként sem kell tartanunk. Az Öldöklő szerelemben ugyan van kifejezetten "vicces" fordulat is, de összességében kottából működik, amit azok is le tudnának írni, akik csak annyit tudnak az alapfelállásról, hogy egy válását ki nem heverő feleség nem igazán akar beletörődni abba, hogy férje új barátnőt szerzett, s úgy dönt, hogy ha neki nem jó, akkor volt társának se legyen az.


Az efféle, csendes, idillikus környezetben játszódó thrillerek annak idején nagy sikereket arattak, főleg, amikor Michael Douglast vették célba külsőre ártalmatlannak tűnő ördögi szökék ilyen-olyan okokból, és feszültségnek az Öldöklő szerelem sincs híján. Azonban csavaroknak már annál inkább, és bizony a kiszámíthatóság mondhatni a halála a műfajnak.

Furcsa, hogy miképp például Angelina Jolie Oscarja is kiment egyesek fejéből, úgy sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy Heigl egyáltalán nem rossz színész, nem véletlenül nyert Emmyt legjobb drámai mellékszereplőként tévésorozatában. De hát a romantikus komédiák, bár remekül fizetnek, nem tesznek jót az ember megítélésének, elég csak Matthew McConaughey-t megkérdezni. Nyilván Heigl nem McConaughey-kaliber, de ebben a filmben is bizonyít: a közepes végeredmény egyértelműen az ő érdeme. Na jó, Rosario Dawson sem vall szégyent, de a szőke szerep ezúttal is hálásabb.


Nem a színészeken múlik tehát az Öldöklő szerelem kudarca..., illetve középszerűsége. Egész egyszerűen ez a film elkésett. Mondjuk lehet, hogy ilyen megvalósítás mellett még a 90-es években sem aratott volna sikert, de az biztos, hogy manapság jóval több kell ahhoz, hogy az átlagnéző ingerküszöbét sikerüljön átlépni. Egy olyan film pedig, mely nem mer kockázatokat vállalni, mely megelégszik a langyosvízzel, nem fog sok elismerő szót kapni. Az olyan címkéket pedig, mint az "egynek elmegy", még viccből sem akarjuk használni, mert bár valóban nézhető lett, de annyi minden jobb van jelenleg is a mozikban, hogy kár időt pazarolni rá. Esetleg a műfaj és a két színésznő szerelmeseinek megbocsáthatjuk, ha eltévelyednek.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Öldöklő szerelem (Unforgettable)
magyarul beszélő, amerikai thriller, 100 perc, 2017
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Denise Di Novi
forgatókönyvíró: Christina Hodson, David Johnson
operatőr: Caleb Deschanel
zene: Toby Chu
producer: Denise Di Novi, Alison Greenspan, Ravi D. Mehta

szereplők:
Rosario Dawson (Julia)
Katherine Heigl (Tessa)
Geoff Stults (David)
Whitney Cummings (Ali)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!