Gyurkity Péter

24 ezer éve jelent meg az ember Amerikában

Településeket ugyan továbbra sem találni, egyes leletek azonban erre utalnak.

Az emberiség észak-amerikai megjelenése hosszú ideje lázban tartja a kutatók egy részét, ezen a területen ugyanis több, egymásnak ellentmondó elmélet közül választhatunk, amelyek között óriási különbségeket találunk, legalábbis ami a hozzávetőleges időpontokat illeti. Most úgy tűnik, hogy vissza tudjuk igazolni a sokkal korábbi bevándorlás teóriáját, ám ezt többen megkérdőjelezik.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Bering-földhíd (Beringia) kulcsszerepével kapcsolatban viszonylagos egyetértés rajzolódik ki, az azonban továbbra sem világos, hogy az első csoportok mikor jelenhettek meg a kontinensen. Az elfogadott, hivatalosnak számító változat szerint ez nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt következett be, egyes leletek alapján azonban jóval korábbi, akár 24 ezer évvel ezelőtti megtelepedésre is következtethetünk. Ez ugyan nem teljesen új elmélet, hiszen a hetvenes évek végéről származó kanadai kutatás már szintén megemlítette ennek lehetőségét, a most megjelent tanulmány – amely a Montreáli Egyetem és az Oxfordi Egyetem professzorainak közös munkája – megerősíteni látszik a korábbi feltételezéseket.

A ma többnyire víz alatt lévő területen megjelenhettek olyan kisebb, akár több ezer éven keresztül elszigetelt csoportok, amelyek életmódjuknál fogva nem hagytak hátra településnyomokat. Itt viszont több olyan állati csontlelet került elő (leginkább a Bluefish-barlangoknál, amely a kanadai Yukon és Alaszka határán fekszik), amelyeken éles, szögletes karcolások láthatók. Ez nagy valószínűséggel az ember által használt kőeszközöktől származik, a csontok egy része pedig 24 ezer évvel ezelőttről ered – igaz, azt nem tudjuk, hogy az említett eszközök szintén ugyanebből az időszakból származnak-e. Egyesek éppen erre hivatkozva vitatják az eredményt, az alkotók szerint azonban fennáll annak esélye, hogy az itt több ezer éven keresztül élő csoportok csak jóval később, a part mentén húzódtak délebbre, benépesítve a kontinenst.

Maguk a kőszerszámok a barlangok mélyéről kerültek elő, ez szintén korábbi jelenlétre utal, ráadásul kelet-szibériai tárgyakra hasonlítanak, azonban további leletekre lesz szükség ahhoz, hogy egyértelműbb képet vázoljunk fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #3
    Szóval az indiánok elsőbbsége ott vitatott, de nem csak emiatt, hanem a ...nem jut eszembe a barlang neve... miatt is.
    Kennewick Man
    Spirit Cave Man
    Paisley caves (Oregon)
    kaukázusi emberek (fehérek, nem rézbőrűek voltak)
    + Stone-age Europeans 'were the first to set foot on North America
    Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.04.27. 21:57:43
  • Csaba161 #2
    Nagyon le vannak itt maradva:

    http://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/04/27/mar_130_ezer_eve_is_elhetett_ember_eszak-amerikaban/
  • nlght #1
    Pontosabban 24 ezer éve, 4 hónapja, 3 hete, 2 napja, 12 órája, 18 perce és 21 mp-e vagy pedig 32 mp-e. Persze attól függően, hogy melyik ősembert vesszük alapul. Ugyanis az első belépő véletlenül egy éles kavicsra lépett és össze-vissza ugrándozott, leginkább hátrafelé féllábon. Ezért máig nem tisztázódott, hogy az első kavicsérintés vagy a második személy határozottabb lépése volt az igazi.