MTI

Egy nap alatt visszavonulásra késztette a Twitter az amerikai kormányt

A közösségi portált működtető Twitter Inc. pénteken visszavonta azt a keresetét, amelyet az amerikai kormányzat ellen nyújtott be, mert az egy anonim Twitter-fiók tulajdonosának adatait kérte tőle.

A San Franciscó-i székhelyű médiatársaság jogi képviselője, Mark Flanagan írásban közölte a bírósággal: a cég visszavonja perkeresetét, mert a szövetségi igazságügyi minisztérium is visszavonta az adatkérésre vonatkozó igényt. Az anonim Twitter-fiók tulajdonosára vonatkozó adatokat a belbiztonsági minisztérium kérte, ám a szövetségi minisztériumokat és hivatalokat minden peres eljárásban az igazságügyi tárca képviseli.

A csütörtökön benyújtott dokumentumokból az derült ki, hogy az inkriminált Twitter-fiókot álnéven nyitották, Donald Trump január végi elnöki beiktatását követően, és azóta folyamatosan a Trump-kormányt bíráló és a kormányzat bojkottjára felszólító megjegyzéseket tettek közzé rajta. A Twitter-bejegyzések célkeresztjében a kormány bevándorlási és környezetvédelmi politikája szerepelt. A fiók címében szereplő egyik szó sokakban azt az érzetet keltette, hogy kormányzati munkatárs vagy munkatársak lehetnek a fióktulajdonosok.

A Twitter Inc. a véleménynyilvánítás alkotmányban garantált szabadságára hivatkozva nem akarta kiadni a felhasználó adatait. Nem derült ki azonban, hogy az igazságügyi minisztérium miért is vonta vissza az adatok kiadására vonatkozó kérelmet. Sem az igazságügyi, sem a belbiztonsági tárca nem kívánta kommentálni a történteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #2
    Figyu !
    Az amerikai kormányt !
    A sajnosmienk *tökösebb*
    Nics visszavonulás ! /Mint a Veres Hadseregnél !.../
  • morguldae #1
    A twitteren több mint 10 ezer BOT működik, a nagy része kamu fiók-szóval, mi a fenét számít az egész? Az is hülye aki az ott megjelenő dolgokkal foglalkozik. Manipuláció az egész mint annyi sok minden manapság.