Berta Sándor

Engedély nélkül gyűjti az amerikaiak fotóit az FBI

A hivatal már több mint százmillió amerikai állampolgár arcképét megszerezte.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2014 szeptemberére elkészített biometriai adatbázisa számára az amerikai lakosság közel felének digitális felvételeit gyűjtötte össze - az érintettek engedélye nélkül. A fotók megszerzése már 2010 óta folyamatosan zajlik. A képek többek között 18 szövetségi állam jogosítvány-nyilvántartásaiból származnak és csak 20 százalékát kapta meg az FBI a bűnüldöző hatóságoktól.

Az ügy az amerikai képviselőházban rendezett meghallgatáson derült ki és azt mind a képviselők, mind a polgári jogi szervezetek képviselői bírálták. Az álláspontjuk alapján ugyanis a felvételeket ugyanúgy kellene kezelni, mint az ujjlenyomatokat vagy a DNS-mintákat, vagyis csak akkor szerepelhetnének a rendőrségi adatbázisokban, ha egy bűncselekményhez kapcsolódnak.

A képviselők azt is kritizálták, hogy az FBI öt éven át elmulasztotta az arcfelismerés magánéletre gyakorolt hatásait vizsgáló jelentés elkészítését, holott ez a hivatalnak kötelessége lett volna. Ehelyett az iroda inkább azzal foglalkozik, hogy további szövetségi államokkal is együttműködési megállapodást kössön, hogy még több jogosítvány-nyilvántartás adataihoz és az amerikai külügyminisztérium adatbázisához férhessen hozzá.

Az is problémát okoz, hogy az FBI által használt arcfelismerő szoftver megbízhatatlan. Az alkalmazott algoritmusok 15 százalékos hibaaránnyal dolgoznak, azaz a magánszektor hasonló szoftvereihez képest komoly hátrányban vannak. A hibaarány különösen az afroamerikaik esetében nagyon magas és ez rasszista előítéletekhez vezethet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oritomi #8
    aki nem sáros és nincs takargatni valója az vállalja magát.
  • cylontoaster #6
    Elég, ha az ismerőseid töltenek fel rólad képet, pláne ha ott még nevesítve is vagy. Egy fokkal nehezebb megtalálni így, de nem többel. Cserébe ha neked nincs/nem használod aktívan, akkor fogalmad se lesz arról, hogy amúgy mennyi és milyen kép van fent rólad.
  • morguldae #5
    Egy jó nagy börtönben élünk! Nincs ezen semmi meglepő....
  • CairoJack #4
    Többek közt én sem, csak a világ lakosságának kb. harmada. Ez a szám az USÁ-ban sokkal magasabb.
  • molnibalage83 #3
    Nincs mindenki FB-n...
    Nincs mindenki arccal FB-n..
  • CairoJack #2
    Tegye fel a kezét, akit ez meglep.
    Amúgy meg a Facebook óta mindenkiről van fotójuk.
  • Skylake #1
    Óóó, most a napokban nem lennék az NSA, FBI, CIA, NRO, DoD és társainak közép és felsővezetői helyében!

    Azok a végeláthatatlan kokaincsíkok, amiket a féktelen permanens munkahelyi partyzás keretében a melóhelyen fel kell szippantani, miközben az Xkeyscore, Turbine, meg a Smurf-ok és egyéb tool-ok végzik a dolgukat a gépeken! Micsoda sz*rságok, szórakozni kell, hogy az userhez pontosan hozzákössék az adatokat! Kukába velük!

    Miért is? Trumpli aláírta hogy az ISP-k eladhatják az userek adatait! Hát ez olyan izgalmi állapotot okoz e szervezetek személyi állományában, ami előcsalja a kokainbogarakat, ezen usereknél, az biztos! Ehhez képest, hogy az FBI- fotókat gyűjt – bakfitty! Az igazi pofánb*szása a személyiségi jogoknak az online térben most jön! Remélhetőleg csak az USA-ban, és remélhetőleg az amerikai társadalom képes lesz önmagát megvédeni, kukába nyomni ezt a jogszabályt + plusz Trumplit is vele együtt!