Ötvös Tibor

Prey - játék az erőkkel

Egy friss videóban mutatják meg a fejlesztők, milyen erőkkel bír majd a Prey hőse.

Május 5-én, hosszas szenvedés után érkezik a Prey, a Bethesda új FPS-e, melyet a Dishonored-et is készítő Arkane Studios programozott és éppen ezért kimondottan nagy elvárásokat táplálunk a program irányába. A mostani videóban ismét a főhős, Morgan Yu erőit tekinthetjük meg és megtudhatjuk, melyik mennyire lesz majd hasznos - akár kedvencünket is kiválaszthatjuk most.

A sztori szerint JFK túlélte a '63-as merényletet és ennek köszönhetően sokkal komolyabb támogatást kapott az űrprogram is. A program helyszínéül szolgáló állomást is az elnök idejében kezdték el építeni és az évek során folyamatosan bővítették. A játék elején 2032-ben járunk, a helyszín pedig a Talos űrállomás, ahol is a főhős, Morgan Yu egy kísérlet alanyaként tér magához. Az eredeti tervek szerint az emberiséget kellett volna megmenteni ezzel a vállalással, ám sajnos ahogy az már lenni szokott, minden kicsúszott a vezetők kezeiből. Egy idegen faj támadja meg az állomást és csak rajtunk múlik, hogy meddig jutnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Huuuuu #6
    Azért reklamálsz mert ez a hepped. Mindenen rinyálsz, ezért jársz ide. Az hogy ez mennyire koppintás majd kiderül, de szerintem már most is látszik hogy ez a játék jóval több egy egyszerű HL koppintásnál.
  • Ender Wiggin #5
    Gondolod, hogy reklamálnánk, ha nem játszottunk volna vele? Abban is volt fantázia és sok új ötlet (ez az új, ahogy írod te is, csak egy másik játék koppintása), amit más nem csinált meg addig. És úgy lett vége, mintha folytatni akarnák. Ezért csalódás ez az új, ami csak visszaél a márkanévvel. Nyugadtan adhattak volna más nevet is.
  • Huuuuu #4
    Játszott itt egyáltalán valaki az eredeti Pray-el? Én igen, meg is vettem. Nem bántam meg de nem is nyűgözött le különösebben. Egy egyszerű Quake-klón lövölde, semmi több. Egynek elment. Ebben az újban legalább van egy kis fantázia, plussz a Half-life-os érzés nagyon bejön. Részemről várós.
  • Macropus Rufus #3
    remek :(
  • Ender Wiggin #2
    Nem. Most az új fejlesztő fogja a nevet és elkeseríti az "eredeti" Prey rajongóit...
  • Macropus Rufus #1
    Emlékeim szerint a Prey nem erről szólt anno...