Gyurkity Péter

Javuló biztonságot lát a Google az Androidnál

A tavalyi évet összefoglaló jelentésükben a legtöbbet javított telefonokat is felsorolják.

A Google a napokban tette közzé a 2016-os évről szóló biztonsági jelentését, amelyről egy videót is megtekinthetünk. Kiemelik, hogy számos területen igyekeztek javítani a felhasználók biztonságán, ez pedig javuló tendenciát mutat.

A tavalyi év során természetesen kiemelt szerep jutott az új főverziónak, amely a Nougat nevet kapta. A hetedik generáció több fontos funkcióval érkezett, itt megkönnyítették az OTA-frissítések telepítését, ezzel egy időben pedig megjelent a fájlszintű titkosítás, valamint a Stagefright-hoz hasonló támadásokat megelőzni hivatott belső átrendezés, amely több nagyobb komponenst is érintett. A cég eközben a külső fejlesztőket is igyekezett jobban tájékoztatni az aktuális problémákról, a Verify Apps funkció révén pedig automatikus módon igyekeztek kiszűrni a kártevőket a Play-szolgáltatással felvértezett készülékeken.

Legalább ilyen fontos a biztonsági kutatóknak szánt díjak kiosztása, ez ugyanis ösztönzőleg hat a sebezhetőségek felkutatása terén. Összesen csaknem 1 millió dollárt osztottak itt ki, amelyből 125 különböző csapat részesült, de külső versenyeket is támogattak, ami szintén segített abban, hogy a szükséges javításokat egy hónapon belül elkészítsék és szétterítsék. A legtöbb frissítést kapó telefonok listáját is közzétették, itt a Google Pixel, a Google Pixel XL, a Motorola Moto Z Droid, az Oppo A33W, a Nexus 6P, a Nexus 5X, a Nexus 6, a OnePlus 3, a Samsung Galaxy S7, az Asus Zenfone 3, a bq Aquarius M5, a Nexus 5, a Vivo V3Max, az LG V20, illetve a Sony Xperia X Compact kapott említést.

Érdekes módon több nagy kínai gyártó, így például a Xiaomi és a Huawei megoldásai teljesen hiányoznak innen, ez intő jel lehet a felhasználóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #2
    A nulláról lehet is javítani:) Ettől még az Android egy lyukas, fos rendszer.
  • Vampy #1
    Az utolso modatot inkabb le sem kellett volna irni....

    A Xiaomi a Dev. agon heti frissiteseket ad ki (stabil agon is jonnek 2-3 havonta) es az Androidos biztonsagi csomagot sem neveznem elavultnak(kb a legujabb):



    Nem artana egy kicsit informalodni, meg utana olvasni a dolgoknak, mielott lehuzunk egy egesz markat...
    Utoljára szerkesztette: Vampy, 2017.03.29. 23:16:50