Szekeres Viktor

A Bébi úr lesz az új mozis sikeranimáció - két szinkronos előzetes győzhet meg minket

Már két szinkronos előzetese is van a Bébi úrnak.

Kevin Spacey, Alec Baldwin, Viviann Yee, Eric Bell Jr szerepel többek között a Bébi úr (Baby Boss) stáblistáján szinkronhangként, de persze itthon nem őket fogja hallani a nézők többsége, hanem a lenti előzetesekben hallható orgánumokat. A Tom McGrath által rendezett és Marla Frazee, valamint Michael McCullers által írt filmet itthon április 13-án kezdik el játszani a mozik.


A film hivatalos szinopszisa: "Az nem kérdés, hogy ki a főnök a családban. Attól a naptól kezdve, hogy az új kisöcsi hazaérkezik, a hétéves Tim érzi, hogy megváltoznak otthon a viszonyok. A jövevény taxin fut be, öltönyt meg diplomatatáskát visel, és be nem áll a szája – el is hódítja közös szüleik szeretetét. De Tim nem adja fel, nekivág, hogy visszaszerezze, ami addig kizárólagos, jogos tulajdona volt – és egy őrületes összeesküvés nyomaira akad, melynek célja, hogy felborítsa a világban szétosztott szeretet egyensúlyát; és ez a felvágós, magát kisöcsinek álcázó bébi menedzser áll az egész konspiráció középpontjában.
A testvéreknek össze kell fogniuk, hogy megakadályozzák a szörnyű terv valóra válását, megmentsék a szüleiket, helyreállítsák a világ helyes rendjét, és bebizonyítsák: a szeretet valójában végtelen és nagyon erős.
"


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Reborn te vagy az?
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.03.24. 23:04:41