MTI

A 21. század igazságszolgáltatása a digitális bíráskodásról szól

A 21. század igazságszolgáltatásának a digitális bíráskodásról kell szólnia - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jegyzőkönyvezést megkönnyítő beszédfelismerő szoftver jelenleg is folyó tesztelése, a néhány év alatt jelentősen megnövekedett elektronikus iratbenyújtások vagy a szintén már használatos távmeghallgatás lehetősége óriási előrelépést biztosíthat az igazságszolgáltatásnak. A nemrég bevezetett e-perekből 2013-ban még csak alig 300 volt, míg tavaly egyetlen fél év alatt már csaknem 95 ezer ilyen ügy indult. A peres feleket egyebek mellett sms-küldő rendszer is segíti az informálódásban, de azt is megtudhatják, hogy várhatóan melyik bíróságon zárható le leghamarabb az ügyük.

Handó Tünde kitért arra is, hogy "futurisztikusnak" tűnhet a bíróságokon a tanúk vagy a vádlottak távmeghallgatása, pedig tavaly Szegeden, a tömeges migrációs perekben már több mint kétszázszor alkalmazták. Mindemellett negyvennégy esetben arra is volt példa, hogy magyar bíróságok osztrák vagy holland törvényszékekkel közösen tárgyaltak így ügyeket.

Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke részletesen bemutatta azt a beszédfelismerő szoftvert, amelynek tesztelése 2015 óta folyik a zalai bíróságokon. Tapasztalataik szerint ez "forradalmi áttörést" jelenthet a bírósági szervezeten belül, mert az írott dokumentumok készítését jelentősen felgyorsítja, megkönnyíti, hiszen a diktált szöveg azonnal megjelenik a számítógép képernyőjén. Zalában jelenleg 16 bíró teszteli az "öntanuló" rendszert, ma már szinte minden ügytípusnál. Az OBH tavaly egy központi szervert is létrehozott, ez a szoftvert alkalmazó bírák számára egy központi szótárt biztosít, amely már jelenleg is több százezer kifejezést képes felismerni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!