Gyurkity Péter

A butatelefonokon is LTE-t akar a Qualcomm

Ennek érdekében pedig egy még szerényebb chipet mutatnak be, LTE-támogatással.

A Qualcomm a napokban jelezte, hogy átnevezi saját fejlesztéseit, így a jövőben a 200-as sorozatba tartozó példányok már nem kapják meg a Snapdragon márkanevet. Ez azonban csak az egyik fontos bejelentés volt, a sorban ugyanis egy kifejezetten szerény és olcsó megoldás bemutatása következett, amely már a hagyományos mobilokban vitézkedne.

Február végén még arról írtunk, hogy az 5G megjelenése előtt a gigabites LTE veszi át a főszerepet lassabb társaitól, így nem túl meglepő, hogy ismét az elérési és átviteli sebességek terén igyekeznek valami továbbit nyújtani. A hivatalos bejelentés szerint a Qualcomm máris lerántja a leplet az „új” sorozat első tagjáról, amely a Qualcomm 205 Mobile Platform nevet kapta meg, ez pedig valóban szerény, gyengécske jellemzőkkel bukkan fel, hogy az elsősorban a fejlődő régiókba szánt hagyományos mobilokban terjedjen el. A 28 nanométeren készülő chip már most elérhető, az első ilyen telefonokra azonban a második negyedévben számíthatunk.

Megjegyzendő, hogy a 2014-ben megjelent Snapdragon 210 már szintén támogatta a Category 4 LTE-t, vagyis a letöltési plafon 150 Mbps-nál volt, míg a feltöltési oldalon ezt 50 Mbps-nál húzták meg. A 205-ös változat ezt ismétli meg, míg az órajel szintén marad az 1,1 GHz-nél, azonban itt már csak két Cortex-A7 magot kapunk a korábban látott négy helyett. Ezt a Snapdragon X5 modem, az Adreno 304 grafikus vezérlő, valamint a VGA-kijelzők és a 3 megapixeles kamerák támogatása egészíti ki, jól látható tehát a belépő szintű jelleg.

A várakozások szerint ezek a készülékek Indiában, Latin-Amerikában, illetve Délkelet-Ázsiában bukkannak majd fel, de nincs kizárva, hogy több másik régióba is jut majd belőlük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #3
    addig jók az ilyen jótanácsok amig nem nekünk szólnak...
  • zola2000 #2
    A felhasználó látja hogy sok a telefonnak a nagy Facebook app, felteszi a Facebook liteot. Látja hogy a teljes böngésző sok az alsó kategóriás telefonnak, feltesz egy mini böngészőt így 512mega ram is elég lehet.

    Egy afrikai/indiai ennek is örül, mert jobbra nem telik.
  • hungi #1
    Bekaphatják! Spórolnak kemény 2 USD-t mikor a fejlesztők nagyobbnál nagyobb böszme szar appokat fejlesztenek ugyanarra a célra, 2017-ben meg még nagyobb lesz a gap. Remélem 512MB rammal ajánlják, csak hogy még nagyobbat szóljon. Persze kiszámlázni kifogják szépen a gyártók felé, hiszen jogdíjak az LTE modemek után csordogálnak ezután is.
    Szerencsétlen beginner user meg cseréli majd le a telefonját 1 hónap után de sebaj kell az újabb szemétkupac a Szaharába....
    Utoljára szerkesztette: hungi, 2017.03.29. 15:27:36