Szekeres Viktor

Robert Downey Jr. lesz Doctor Dolittle

Robert Downey Jr. új sorozatba vág bele.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Robert Downey Jr. a The Voyage of Doctor Dolittle című, Universal Pictures által gyártott film főszereplője, melyből a stúdió természetesen sorozatot, vagyis franchise-t szeretne készíteni. A film alapját az 1920-as években megjelent regények adják, amiket Hugh Lofting írt, s melyeknek főhőse egy orvos, aki képes beszélni az állatokkal. A Universal egyébként hatalmas licitálást követően szerezte meg az adaptációs jogokat.

A családi kalandfilmet az a Stephen Gaghan fogja rendezni, akitől legutóbb az Arany című Matthew McConaughey-filmet láthattuk, korábban pedig a Sziriánát készítette el. A forgatókönyv is Gaghan munkája lesz, amit Tom Shepherd korábbi szkriptje alapján írt. Legutóbb Dr. Dolittle-adaptációt 1998-ban láthattunk Eddie Murphy főszereplésével, mely 2001-ben folytatást is kapott, majd később további videós rókabőrök is érkeztek hozzá, igaz, azoknak már Kyla Pratt volt a főszereplője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)