Szekeres Viktor

Megvan, kin múlik, hogy jó lesz-e a Suicide Squad 2 sztorija

Úgy tűnik, már van forgatókönyvírója a Suicide Squad folytatásának.

A The Hollywood Reporter arról értesült, hogy a Warner Bros. Pictures stúdió szerződtette Adam Cozadot, hogy megírja a Suicide Squad 2 forgatókönyvét. Az író korábban a Tarzan legendája, valamint a Jack Ryan: Árnyékügynök szkriptjét jegyezte. Azt még nem tudni, hogy kikkel képzelik el a folytatást, hiszen például az már korábban kiderült, hogy Margot Robbie egy női spinoffnak, a Gotham City Sirensnek lesz a főszereplője, míg Jared Leto nem volt túlságosan oda az első rész végleges változatáért.

Egyelőre persze még azt sem tudni, hogy ki rendezi a filmet. Korábban felmerült Mel Gibson neve is, valamint elhangzott különféle forrásból Ruben Fleischer, Daniel Espinosa és Jonathan Levine részvételének lehetősége is. Az mindenesetre biztos, hogy érdemes ütni a Suicide Squados vasat, ugyanis a filmet elég nagy siker volt, és nem csak azért, mert a reklámoknak köszönhetően hatalmas tömegek ültek be rá az első hétvégén. A film ugyanis jobban tartotta magát a mozikban, mint a Batman v Superman, és végül Amerikában 325, a világ többi részén pedig 421 millió dolláros bevételt termelt. A költségvetése 175 millió dollár volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #3
    Szerintem jó volt az első rész...
    Utoljára szerkesztette: Gauge, 2017.03.21. 09:43:38
  • Wittgen #1
    Tarzan 1szer nézhető volt, semmi extra, JR:Árnyékügynök meg egy fos film lett.
    Ezt az írót is el kellene inkább zavarni hálivúdból, nem pedig engedni írogatni.