Berta Sándor

Egyáltalán nem álommeló az Apple-nél dolgozni

Kreativitás és innováció az egyik oldalon, embertelen munkakörülmények és demotiváció a másikon - ezek egyaránt jellemzik az óriáscéget.

Az Apple nem csupán innovatív vállalatnak, hanem a kreatív szakemberek gyűjtőhelyének is számít. Azonban ez csak a kifelé sugárzott kép, a felszín. Daniela Kickl üzemgazdász teljesen más képet festett le. Daniela gazdasági informatikusként végzett, majd különböző IT-munkák végzése után az Apple európai központjában, Cork városában végzett munkát 2014 június és 2017 március között ügyféltanácsadóként.

"Az ügyfélszolgálatokon lévő munka eleve megterhelő, mert folyamatosan vannak olyan ügyfelek, akik nagyon kellemetlenek. Ezen nyilván önmagában senki sem akadna fent, ennek ez a természete. Az Apple esetében viszont problémás a munkatársakkal való bánásmód, mely hosszú távon nagyon kimerítő. A formális dolgok esetében minden rendben van, például mindenki pontosan megkapja a bérét, de ahogy kezeltek bennünket, az kétségbeesésbe hajtott minket. Számokra és összehasonlító értékekre redukáltak le minket; hiába kaptunk 100 pozitív értékelést a munkánk során, csak a semleges értékeléseket figyelték, azokat viszont negatívként vették figyelembe."

"Ezek olyan dolgok lehetettek, hogy az ügyintéző kedves volt, de a várakozás közbeni zene pocsék. Ezekért az esetekért a menedzserek minket tettek felelőssé, ami elég nyomasztó. A munkaidő beállítása is automatikusan történik egy belső rendszer által, és azon nem lehet változtatni. A gyermekes szülőknek is be kellett menniük hétvégenként, miközben voltak olyan szinglik, akik szívesen elvállalták volna ezeket a műszakokat. Az egész dolgot a gazdasági szükségszerűséggel indokolták. Az egyes munkahelyek olyan kicsik, hogy úgy éreztük magunkat, mint tyúkok az ólban. A minket ellenőrző menedzserek gyakorlatilag biorobotként kezeltek minket, még a vécészünet idejét is napi 8 percben korlátozták" - ecsetelte a tapasztalatait Daniela Kickl.


Az egykori Apple-alkalmazott hozzátette: a vécészünetet például úgy ellenőrizték, hogy rendszeresen meg kellett adniuk a rendszernek, hogy mikor keresték fel az illemhelyet. Ugyanakkor bizonyos munkaállomásoknál a legközelebbi vécé eleve 2-3 percre volt. Aki ilyen helyre került, az naponta csak egy vécészünetet tarthatott. Előfordult, hogy akkor is kimentek, amikor bekapcsolták a számítógépeiket, hogy így takarítsák meg a szünetidőt.

Mindez persze fontos, de önmagában csak egyetlen dolog; fontosabb, hogy Kickl nem tudott jelen lenni fia első iskolai karácsonyi ünnepségén, mert nem vehetett ki szabadnapot. Mindezt a személyzeti osztály azzal indokolta, hogy fia iskolai ünnepsége nem elég fontos ok az eltávozásra. A nő végül gyűjteni kezdte azokat a dolgokat, amik zavarták, majd az egész listát eljuttatta mind a vállalat írországi, mind az amerikai vezetőinek, köztük személyesen Tim Cook vezérigazgatónak is. Összességében pozitív változtatásokat akart elérni és konstruktív javaslatai is voltak arra, hogyan lehetne javítani a helyzeten. Ugyan elvileg foglalkoztak a leveleivel, de érdemben semmi sem történt, sőt, a munkatársakat elkezdték gyakrabban ellenőrizni. Sokan ezután kiléptek, amint szintén megírt a vezetésnek, de csak az a válasz érkezett, hogy a társaság nem foglal állást a kérdésben.

"Úgy éreztem magam, mint a kafkai rémálomban. Éjjelente már nem tudtam aludni és féltem a másnap reggeltől. Az első gondolataim mindig azok voltak, hogy mi lesz holnap és hol fognak valamit találni, amit kritizálhatnak. A legmegalázóbb az volt, amikor magas rangú látogatók jöttek a Szilícium-völgyből és minden személyes tárgyat el kellett távolítanunk az asztalainkról. Nekem például a gyermekeimről voltak kint fotóim, azokat is el kellett tüntetnem. Akkor azt gondoltam, legszívesebben mindannyiunkat robotokkal váltottak volna ki."


"A könyvemet azért írtam meg, mert így megmutathatom, hogy vannak olyan dolgok, amelyek ugyan a törvényes kereteken belül vannak, de mégis rosszak. Talán mások is lesznek, akik mindezt károsnak találják. Amennyiben mindenről, ami zavar minket az életben, csak magunkban morgolódunk, akkor semmi sem fog változni. Egyszer fel kell állni és hangosan ki kell mondani, hogy mi az, ami nem tetszik" - fejtette ki Daniela Kickl.

A hölgyet vonzotta az Apple-munka, mert korábban még sosem dolgozott külföldön, s a 4 és a 11 éves gyermekei is rajongtak az ötletért. A felvételi folyamat során azt is ígérték neki, hogy lesz előrelépési lehetősége, amire a korábbi munkahelyein meg is történt, ha jól végezte a munkáját. Ugyanerre számított az Apple esetében is, de a valóság teljesen más: azok léphettek feljebb, akik tudtak alkalmazkodni a rendszerhez és mindent a betartandó folyamatok szerint végeztek. "Még nincsenek jövőbeli terveim, de maradni fogok Írországban. A könyv megjelentetéséről nem szóltam sem az Apple munkatársainak, sem a vezetőinek. A könyvem elsősorban nem az Apple, hanem a jelenlegi multinacionális foglalkoztatási módszerek ellen szól. Ennek ellenére soha nem dolgoznék újra az óriáscégnek és bár a mostani okostelefonom iPhone, a következő valószínűleg már nem az lesz" - szögezte le Daniela Kickl.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #45
    meg az exhibicionizmusukon is tetten érhető a dolog.

    (ősi mesterség űzés felmenőágon...)
  • Sir Cryalot #44
    "A jóédes qrvaanyját annak a munkáltatónak, aki azt hiszi, egy ember ilyen kiszipolyozása elfogadható! "

    -és aki körbeudvarolja meg odacsábítja adókedvezménnyel? Az a fajta kurválkodás az oké ?

    Ezzel kapcsolatban van mit kompenzálni a MO-i szentfazekaknak az is tuti .

    ...meg az exhibicionizmusokon is tetten érhető a dolog.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.28. 09:14:48
  • endrev #43
    Azért az a vécészünet durva… Könyörgöm, ez biológiai szükséglet, azoknak az embereknek naponta min. másfél, de inkább két liter vizet meg kellene inniuk, és NEM EGYSZERRE. 2-3 decinként. Ami rossz esetben napi 2-3 WC-t jelent. Ki lehet bírni napi 2 deci vízzel is (és akkor megvan az 1 alkalom), csak aztán senki ne csodálkozzon, se alkalmazott, se munkáltató, hogy egyszercsak vesegörcsben rogyik össze az alkalmazott, és hogy emiatt kiesik napokra, akár hetekre, ha túl nagy a vesekő, és nem urátkő, ami feloldható, emiatt tehát műtét vár rá.

    A jóédes qrvaanyját annak a munkáltatónak, aki azt hiszi, egy ember ilyen kiszipolyozása elfogadható!
  • Sir Cryalot #42
    MO. nem Svájc és ez feldolgozhatatlan kisebbségi komplexust okoz , viszont valahogy mégiscsak Svájcnak kéne lenni, nyomatni kell róla a dobszólót a Kossuth rádión hogy HOZZÁADOTT ÉRTÉKŰ TERMELÉS, GONOSZMULTI, ami úgyhangzik mintha magyarul lenne, miközben "nemzeti juppizmus tolvajnyelve" , magyarul azért mondják hogy be lehessen csatornázni az érzelgősködők működésképtelen agyába .

    http://fedor.blog.hu/2016/11/19/a_met_svajci_szekhelyen_van_rogan_bizalmasanak_luxusvillaja
  • TokraFan #41
    Az a szomorú, hogy semmi érvet nem hozol fel...Csak érzelmeskedsz, azt is kettős mércével. Vásárolhatsz kisboltban most is, ahogy bárki más is! Ha mégsem így történik, az nem a multi hibája!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.27. 13:30:10
  • Sir Cryalot #40
    általában az irracionális érzelgősséget nevezik hülyeségnek
  • ostoros #39
    Továbbra is csak a hülyét játszod. Szomorú.
  • Sir Cryalot #38
    Ha az emlékezetem nem csal a jelenlegi brigád pont ilyen érzelmes hívószavas lázítással jutott hatalomra.

    Miközben a gyalázott multikat nem győzik körbeudvarolni meg milliárdokkal kecsegtetni, a "hőn szeretett népnek" más orcájukat mutatják, és lehet is , mert nem is jut el a csalafintaság a külső agykéregig ahol a tudatosság lenne, max. a begőzöltségek.
  • TokraFan #37
    "Attól hogy mindent megveszel egy helyen, annak az egy helynek még nem kell egy ember tulajdonában lennie, nem kell egy tőkés faszfejet szolgálnia, hanem szolgálhat egy egész régiót."

    A multik -gyakorlatilag minimális kivételtől eltekintve- nem egyetlen ("faszfej"??) ember tulajdonai...;-) Általában részvénytársaságok ezernyi részvényessel, esetleg egy szűkebb befektetői kör tulajdonolja. Ezeknek is van családja, a kisrészvényesek hétköznapi emberek. Őket nem sajnáljuk, csak a kisboltost? Nincs itt kettős mérce?

    Amit idéztél az csak egy érzelmileg erősen túlfűtött egyveleg, de bizonyosan semmi köze a gazdaság valódi folyamataihoz, működéséhez. Jól hangzik és persze részben van némi valóságalapja is.
    De eleve abból indul ki, hogy az emberek hülyék (a multi elszívja a vásárlókat)! De hogyan szívja el? Kényszeríti őket bárki, hogy ott vásároljanak? Azt kéne már felfogni, hogy az emberek önszántukból _akarnak_ a multiba menni a Jóska vegyesboltja helyett. Ami pedig rossz egy multinál, azt most is a kisboltban veszik meg. Ha Pista péksége még mindig lényegesen jobbat süt mint amit a multiban kapni, akkor senki nem fog elszívni senkit sehonnan. Nem lehet, hogy azok a "szegény" családok és vegyesboltok, akik megszívták a multi miatt, valójában eddig is csak azért éltek meg, MERT NEM VOLT MÁS alternatíva? Ha nincs más, akkor a sz*r is jó lesz! Sok esetben ez történik! és ezt az emberek döntik el a választásukkal, nem valamiféle szupertitkos háttérhatalom kényszeríti rá őket.
    Ráadásul nem mennek tönkre a _jó_ cukrászdák és éttermek sem. Ami tönkremegy, az a korábbi kis sz*r élelmiszer/vegyesbolt, amiért meg nem kár. Remélem láttál még ma is üzemelő kis élelmiszerboltot vidéken, melyek igen jelentős részében a választék szót nem is ismerik. Ami kapható, abból is csak egyféle van, jellemzően a leszarabb, legolcsóbb, legrosszabb minőségű termékek. Legtöbbje koszos, rendetlen, egyetlen pénztár, ott is jót beszélget a pénztáros marika a julcsival, ha éppen ismerik egymást. Az, hogy mögöttük sor áll, senkit nem érdekel. A helyi alkoholisták ott veszik meg a piát és a kisbolt előtt hugyozzák össze a környéket, mondván olyan családias itt a hangulat. Biztos van akinek ez tetszik mert ez olyan igazi hazafias nemzeti, de én maradok a kultúráltabb formáknál.

    Egyébként rengeteg olyan termék jön be, ami itthon nem lenne kapható import nélkül, amit itt nem gyártanak, vagy nem jó minőségben gyártják. Nem csak a 200Ft-os tablettás borok polcán kell nézelődni és máris kinyílik a világ. Nyilván van gond a multiknál is, pl. "friss" húst semmi pénzért nem vennék ilyen helyen, de a hibákat leszámítva még mindig inkább ez, mint hugyos józsiék a sarkon.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.26. 00:27:32
  • Sir Cryalot #36
    A személyeskedés is alulteljesítő neocortex témakörbe tartozik , az érzelemdús szövegeken nyammogás meg főleg ( #35 ).