Gyurkity Péter

A Blue Origin is drónhajóra szállna le

Eredeti ötletüket valósítanák meg az új rakétával, amely már megkapta hajtóművét.

A Blue Origin kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a cég tulajdonosa a Holdra is szállítana, az elmúlt napokban azonban további hírek jelentek meg, így ezeken érdemes gyorsan végigfutni. Bár mindössze tervekről van szó, a jelek szerint komolyan készülnek a következő rakéta debütálására.

Jeff Bezos cége a SpaceX előtt valósította meg az első fokozat visszatérését, ezt azonban egy kisebb, és jóval egyszerűbb pályát bejáró rakétával tették (ez a New Shepard), miközben Elon Musk csapata a tengeren történő leszállást is rutinműveletté tette. Most azonban már gőzerővel dolgoznak a következő generáción, amelynek képviselője New Glenn néven indulna útnak, ez pedig a napokban megkapta saját új, BE-4 névre keresztelt hajtóművét. Ezekből összesen 7 felel majd a meghajtásért, de a 2021-re tervezett első fellövés partnere is megvan már, hiszen a most aláírt megállapodás révén egy Eutelsat műholdat állítanak majd ekkor pályára.

A New Glenn koncepciójáról eközben egy videó jelent meg, amely megmutatja nekünk a főbb célokat. Ez a rakéta nagyobb lesz a rivális Falcon Heavy típusánál, viszont nem éri el a NASA által szponzorált SLS méreteit. Bezos szerint egy-egy példányt akár százszor is felhasználhatnak majd, ami kissé eltúlzottnak tűnik, a lényeg azonban a tengerre történő leszállás lesz, hiszen itt a drónhajó alkalmazásával üzemanyagot spórolhatnak meg és egyszerűbbé tehetik a küldetéseket. Érdemes azt is megjegyezni, hogy nem egyszerűen a SpaceX példáját másolják, hiszen a cég már 2010-ben benyújtotta erre vonatkozó szabadalmát, amelyet azonban nem sokkal később éppen konkurensük kifogásolt.

Meglátjuk, mi valósul meg a mostani tervekből, itt még évekre vagyunk az érdemi eredményektől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!