MTI

Bele fognak nézni a menekültek mobiljába Németországban

Sem a tulajdonos engedélye, sem indoklás nem kell majd hozzá. Heteken belül elfogadják a jogszabályt.

Németországban a tárcaközi egyeztetés végeztével heteken belül a kormány elő kerülhet az a jogszabálytervezet, amely felhatalmazza a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), hogy a tulajdonos engedélye és külön indoklás nélkül elemezze a menedékkérők mobiltelefonján vagy más adathordozóin szereplő információkat - mondta a szövetségi belügyminisztérium szóvivője. Johannes Dimroth a berlini kormányszóvivői tájékoztatón megerősítette a jogszabálytervezet előkészítéséről szóló sajtóhíreket, de aláhúzta, hogy nem lehet számolni az új szabályozás közeli életbe lépésével.

A tervezet a tárcaközi egyeztetések után ugyan "inkább heteken, mintsem hónapokon belül" a kormány elé kerül, utána viszont a törvényhozásban igen koncentrált munkára lesz szükség, hogy még a jelenlegi, szeptemberig tartó ciklusban hatályos jogszabály legyen a kormány elképzeléséből - mondta a szóvivő. Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a BAMF-nál napi 2400 mobiltelefon vagy más adathordozó elemzésére alkalmas informatikai infrastruktúrát építenek ki, Johannes Dimroth hangsúlyozta, hogy az alapvető emberi jogokat tekintve "nagyon érzékeny" területről van szó, ezért körültekintően kell eljárni, és nem várható, hogy tömegesen vesznek el és vizsgálnak meg majd telefonokat és más eszközöket menedékkérőktől.

Egyelőre a tartományi szintű idegenrendészeti hatóságok férhetnek hozzá a tulajdonos engedélye nélkül menedékkérők mobiltelefonján tárolt adatokhoz, de csak bűncselekmény gyanúja esetén és bírói engedéllyel. A formálódó törvényjavaslat szerint a szövetségi szintű bevándorlási és menekültügyi hatóságot ennél szélesebb jogkörrel kell felruházni: a BAMF a menedékkérők regisztrációja során automatikusan, külön indoklás és engedély nélkül elvehetné és megvizsgálhatná a kérelmezők eszközeit, készülékeit. A kormány szerint erre elsősorban a kérelmező személyazonosságának megállapításához van szükség, mert a menedékkérők nagy része érvényes iratok nélkül érkezik az országba.


A Süddeutsche Zeitung szerint a minisztériumok közötti egyeztetésre küldött anyagban az áll, hogy tavaly a menedékkérők 50-60 százalékának esetében, vagyis mintegy 150 ezer embernél felmerülhetett volna, hogy a BAMF munkatársai átvizsgálják az illető mobilját. Az új szabályozásra azért van szükség, mert "kétséget kizáróan meg akarjuk állapítani, hogy ki kér menedéket nálunk" - emelte ki egy nyilatkozatában Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter. Mint mondta, nagyon helyes, ha a jogállam lehetőséget ad az illetékes hatóságnak arra, hogy a menedékkérő mobiltelefonját is bevonja annak vizsgálatába, hogy az illető melyik országból érkezik, és vannak-e Németország biztonságát érintő adatok, például az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő esetleges kapcsolatra vonatkozó információk vele kapcsolatban - mondta Thomas de Maiziere.

Hangsúlyozta, hogy a BAMF munkatársai nem "olvassák ki" valamennyi menedékkérő mobiltelefonját, és még csak azok közül sem mindenkiét ellenőrzik majd, akik érvényes papírok nélkül érkeznek az országba, viszont ha a személyazonosság megállapításainak egyéb lehetőségei kimerülnek, a BAMF-nak legalább jogi lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy megvizsgálja a menedékkérő adathordozóit. Az ellenzéki Baloldal szerint a magántulajdonban lévő mobiltelefonon tárolt személyes adatok hatósági ellenőrzése alapvető jogokat sért és letűntnek hitt idők rossz emlékeit elevenítik fel. A kormány terve annak az eljárásnak a modernizált változata, amikor az állam emberei "minden naplóba beleolvastak és minden levelet kinyitottak" - mondta berlini tájékoztatóján Katja Kipping társelnök.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Olyan nincs, hogy egyik sem jön be? Miért ne kritizálhatnám a rendszert azért, mert én is ebben élek? Az mennyivel lenne "hitelesebb" számodra, aki kivülről kritizálná?
  • Ferrer #5
    Tetsuo testvér, akkor miért nem költözöl a közel-keletre, ha ennyire nem jön be a liberalizmus? Ja de, bejön, csak hiteltelen vagy :D
  • Tetsuo #4
    "A lefejezős videót lehet, hogy valaki éppen kegyeleti okokból őrizgeti a mobilján. Esetleg pozitív emlékeztetőnek, nehogy Ő is e sorsra jusson."
    :-D "Amott", mármint a Közel-Keleten még nem dúl ez a beteg liberalizmus.
    Természetesen azért senkit nem tartóztatnak le, mert lefejezős videója van. A hozzátartozó személyes üzenetek miatt ezek után már előfordulhat, illetve ha valaki beazonosítható a videón, kérdőre vonható - elvileg. Feltéve ha nem hajnalban mennek ki hozzá vagy nem kiabáltak vele, mert akkor leperli a rendőrök gatyáját is, a sorbaálló blibsi jogvédők segítségével.



  • molnibalage83 #3
    Hol az az "ott"?
  • end3 #2
    Pedig ott folyamatosan, (évente 1 millióval) növekszik, az ezeket nyelveket beszélők száma. - Csak van az a pénz, amiért munkába állíthatók. (Egyébként meg, - hogy mennyire nem egyértelmű lehet a konklúzió levonása, - a lefejezős videót lehet, hogy valaki éppen kegyeleti okokból őrizgeti a mobilján. Esetleg pozitív emlékeztetőnek, nehogy Ő is e sorsra jusson.)

    A telefonszámokhoz elvileg, - hosszabb idő alatt, - tartoznak lebeszélt hívások, sms-ek is. Az front-kamerához, mikrofonokhoz meg arcok, hangszín-jellegzetességek is. De funkció-használati "history"-k is. Ezek megfelelő jogszabályok esetén, úgy is bármikor lekérhetőek a mobil szolgáltatótól.

    Az meg, ha a "primóknak" rendelkezésre áll okosmobil, egyszerűen nem életszerű, hogy csak korlátozottan, alig, v. megtévesztően használják. Az emberek akkor is elő fogják venni a mobiljukat, ha tudják előre, hogy lefejezés jár érte. Vagy, ha Ő véletlenül a ritka okos, "ügyel a saját fejére" típus, akkor az Őt hívók nem lesznek azok. - Mert egyszerűen hitkérdést csinálnak még a nyilvánvalóból is. (Mint a W10-es v. Google "adatelszívásokra", - paranoia, kamu, mesebeszéd, nincs takargatnivalóm, stb. - (Akinek meg már a fejét vették emiatt, az nem zavar ebbe az idilli hitbe, mert ugye nem jön vissza beszámolni.)

    - Valóban kezelhetik ezt az "elveszem a telefonodat" kérdést akár nagyon lazán is, az adatok akkor is rendelkezésre állnak majd. Max. az elemző kapacitásokat kell jól kiépíteni. A világban tovább bővül majd, a kormányzati-végrehajtó szektorban foglalkoztatott improduktívok, (na meg mellettük az AI,) száma. Örüljünk, mert ez is egyfajta munkahelyteremtés...
  • fonak #1
    Szóval eddig bele sem lehetett nézni szegény flüchtlingek mobiljába, amin a lefejezős videóikat tartották, mert jogaik vannak.
    De persze elég hülye terrorista lenne, aki ezután bármi árulkodót hagyna a mobilján. De mivel kétlem, hogy a németeknek van elég arabul, farsziul stb. tudó emberük, akkor sem valószínű, hogy lebukna.