Berta Sándor

Arc­felismeréssel foglalkozó izraeli céget vett az Apple

Újabb jel mutat arra, hogy új biometriai azonosítási módszer kerül be az iPhone 8-ba.

A The Times of Israel cikkében azt írta, hogy az Apple megvásárolta a Realface nevű izraeli startupot, amely arcfelismeréssel foglalkozik. A vállalkozás több millió dollárba került. A céget 2014-ben alapította Adi Eckhouse Barzilai és Aviv Mader, s jelenleg 10 munkavállalót foglalkoztat. A Realface által kifejlesztett technológia elemzi az emberek arcát és arcvonásait, s ezáltal lehetővé teszi a biometriai alapú azonosítást és bejelentkezést mind az asztali számítógépek, mind pedig a mobil készülékek esetében.

A Realface első programjának a Pickeez nevű alkalmazás számított, amely elérhető volt az iOS Apple Store kínálatában. A funkciók között volt a fotómenedzsment, az arcfelismerés és a felhasználók legjobb képeinek automatikus kiválasztása a különböző platformokról. A tranzakció miatt a Realface már nem érhető el az Apple Store rendszerében és a vállalat honlapja is elérhetetlenné vált. Ugyanakkor eddig sem a kaliforniai konszern, sem az izraeli startup nem erősítette meg a felvásárlást.

Január 21-én írtunk arról, hogy arcfelismerési funkciót kaphat az új iPhone.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!