MTI

Merkel: barátok közt kémkedni nemcsak elvtelen, de felesleges is

Meghallgatta tanúként Angela Merkel német kancellárt Berlinben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leleplezett adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait vizsgáló szövetségi parlamenti (Bundestag-) bizottság.

A kormányfő a testület előtt hangsúlyozta, hogy nem vezette félre a nyilvánosságot, a hírszerzési együttműködést pedig a nemzeti érdekek védelmében tovább kell folytatni az Egyesült Államokkal. Angela Merkel 2013 nyarán az NSA Edward Snowden által leleplezett adatgyűjtő tevékenységéről szólva leszögezte, hogy a barátok közötti kémkedés elfogadhatatlan. Azonban kiderült, hogy a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) is kémkedett baráti célpontok ellen a digitális kommunikáció megfigyelésére szolgáló rendszerei, adatbázisai révén, részben éppen az informatikai hírszerzésre szakosodott NSA-vel együttműködésben.

A kancellár a parlamenti vizsgálóbizottság csaknem három éve tartó munkáját lezáró tanúmeghallgatáson kiemelte, hogy amikor a barátok közötti kémkedés elfogadhatatlanságáról beszélt, még nem tudta, hogy a BND is végez ilyen tevékenységet, és semmi oka nem volt arra, hogy ennek a "triviális", magától értetődő alapszabálynak a megszegését feltételezze a szolgálatról. Aláhúzta, hogy továbbra is kitart véleménye mellett, a barátok közötti kémkedés nemcsak elvtelen, hanem felesleges tevékenység, "energiapocsékolás". Hozzátette, hogy a "Németország saját érdekében" az új washingtoni vezetéssel is folytatni kell a hírszerzési együttműködést.


Angela Merkel azután tette híressé vált kijelentését, hogy kiderült, az NSA lehallgatja mobiltelefonját. Erről hírportálok beszámolói szerint a bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy számára nem a saját személye volt fontos az ügyben, mert kormányfőként titkosított kommunkációs csatornákat is használhat, hanem inkább az állampolgárok érdekei, amelyeket meg kell védeni. Viszont azt is elmondta, hogy az eset után lecserélte készülékét. A német sajtóban 2015 tavaszán jelentek meg értesülések a BND és az NSA kapcsolatáról. Ezek szerint az NSA német és más nyugat-európai cégekről és személyekről, kormányokról és uniós intézményekről szerezett adatokat, illetve folytatott megfigyelést a BND-vel folytatott együttműködés révén.

Az amerikai és a német szolgálat együttműködése egy 2002-ben kötött megállapodáson alapul. A terrorellenes küzdelem összehangolásáról szóló megállapodás a bajorországi Bad Aiblingban működő lehallgatóállomásra vonatkozik, amelyet még az amerikai szolgálatok építettek és üzemeltettek a hidegháború idején, és a BND csak 2004-ben vett át. Az NSA ezután megtarthatott egy összekötői irodát az állomáson, a BND pedig éveken keresztül az amerikai partnertől milliós nagyságrendben kapott keresőkifejezések - úgynevezett szelektorok, például mobiltelefonok száma, e-mail-címek és számítógépek azonosítására szolgáló IP-címek - alapján fésülte át Bad Aibling rendszereit, adatbázisait.

Az is kiderült 2015-ben, hogy a BND az NSA-tól függetlenül, önállóan is kémkedett baráti célpontok, köztük szövetséges államok berlini nagykövetségei és uniós intézmények ellen. Ezt a tevékenységet Angela Merkel 2013 nyarán tett kijelentése után is, egészen 2013 októberéig folytatták. Angela Merkel a több órán át tartó meghallgatáson elmondta, hogy a sajtóból értesült a kancellári hivatal felügyelete alatt működő szolgálat műveleteiről. A leleplezések miatt belső vizsgálatot indítottak és igyekeztek helyrehozni a hibákat. Remélhetőleg nem fordul elő többé hasonló eset - mondta a kancellár.


A Bundestag ellenzéki pártjai szerint Angela Merkel nem oszlatta el azt a gyanút, hogy hivatala megpróbálta félrevezetni a közvéleményt, éppen 2013 nyarán, a Bundestag-választás előtti kampányban. Ronald Pofalla akkori kancelláriaminiszter a kampány közepén azt állította, hogy hamarosan elkészül egy német-amerikai megállapodás az egymás elleni kémkedés tilalmáról és arról, hogy az amerikai partnerek német földön a német törvényeknek megfelelően tevékenykednek, holott már akkor egyértelmű volt, hogy Washington ellenállása miatt nem lesz ilyen egyezmény - fejtette ki Constantin von Notz, a Zöldek politikusa, kiemelve, hogy a kancellárnak a meghallgatáson nem sikerült áthidalnia a kampányban tett ígéretek és a valóság közötti szakadékot.

A 2013-ban még ellenzékben lévő, azóta a Merkel vezette CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) sem teljesen elégedettek. A kancellár ugyan meggyőzően számolt be arról, hogy nem tudott az NSA-BND együttműködésről, de a meghallgatáson világossá vált, hogy csak azért nem tudott erről, mert "védőfalat" épített maga körül, hogy ne jussanak el hozzá a hivatala ellenőrzése alatt álló nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó politikailag kényes információk - mondta Christian Flisek, a bizottság egyik szociáldemokrata tagja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #9
    Van aki a narcisztikus énjét szereti kiélni mert abból van neki több mint paranoiásból,

    akinek nem tűnt volna fel hogy milyen ez az újmódi németség az ennyiből már rájöhetett volna hogy ezekre nem a szorgalom jellemző a hiúskodás meg annál inkább, sajnálatos hogy újabban Mo-n is ez megy, ráadásul légbőlkapottságokkal meg a mangalicaszerelőbácsival összekacsintva ( hányás.gif ).
  • Amergin #8
    Mindenki kémkedik mindenki ellen -már akinek van erre módja és lehetősége.
    Az a kategória a politikában, hogy "barát" nem értelmezhető.
    Amerikában még a republikánusok és a demokraták is kémkednek egymás ellen, akkor hogyne kémkedne amerika egy (bármilyen, akár szövetséges) külföldi ország ellen? Amerika nem gonosz ettől még, csak kihasználja a lehetőségeit...
    Trinidad és Tobago is kémkedne a világ minden országa ellen, ha megtehetné. A politika már csak ilyen.
  • CairoJack #7
    Biztos akkor szerezték meg az infót, amivel most zsarolják, hogy beengedje a migránsokat...
  • Kotomicuki #6
    ...ergo: az NSA és társai ellenségként/megbízhatatlan leigázottként tekintenek a németekre és Európára! Tán, velük is így kéne már végre bánni, hogy észhez térjenek!
  • Paddy #5
    A legjobb még is az, hogy ezek a szerencsétlenek az ideszakadt, fél hülye araboknak és negróknak akarnak (korlátolt?) szavazati jogot adni.:D
    Bismarck és Vilmos minden porosszal a hátuk mögött forog a sírjában, hogy mivé lett a büszke Németország.
  • molnibalage83 #4
    A jenki szárazföldi erős cirka 20 éve távozott. A hidegháborúhoz képest jelképes állandó szárazföldi jelenlét van az utóbbi évek orosz viselkedése maitt kb. 1-2 ezred, ebből egy van németeknél. Az összes többi létesítmény logisztikai, kórház, az egyetlen USA használatú bázis Rammstein németeknél. Európában ezen felül van még LN és Aviano, de már ott is csak egy századdal nem egy teljes wing.

    A németeknek és angoloknak ez gazdaságilag megéri, több ezem embert foglalkoztatnak és fizetnek is a használatért...
  • tom_pika #3
    Csatlakozom!
  • Sir Cryalot #2
    Jajj még a végén kiderül hogy a németek nagyrésze nem csak narcisztikus exhibicionista hanem exhibicionista tartalmat is nézeget az interneten, jajj.

    Az zöldpárti ökomaszlag meg exhibicionizmus a javából, plusz fegyelmezéskényszer, jajj x3.
  • fonak #1
    Németország mindig is megfigyelés alatt lesz, ahogy az amerikai csapatok sem fognak soha kimenni onnan, tiltakozhatnak ellene tessék-lássék, de valljuk be, nem beszélhetünk szuverén német államról 1945 óta. Az, meg hogy "visszavegyék az országukat", több évtizednyi agymosás után aligha reális, a többségük nyilván egyetért abban, hogy meg kell védeni őket maguktól másoknak, ha függetlenné válnának, akkor előjönnének az atavisztikus gének, és elkezdenének spontán karlendíteni össznépileg. :)