MTI

Uber-ellenes taxisblokádok Olaszországban

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg ma, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak.

Rómában a hajnali órák óta üresen állnak a repülőterek és vasútállomások taxiállomásai, az utasok hiába várakoznak. A római taxisok autóikkal együtt ellepték az olasz főváros belvárosát, komoly közlekedési torlaszt okozva. Taxisor blokkolja a római szenátus épülete körüli utcákat is. A parlament felső háza elfogadta az Uber-szolgáltatásra vonatkozó törvényi szabályozás bevezetésének elhalasztását az idei év végére. A kérdés a képviselőház elé került át. A taxisok ezzel ellentétben az ágazat liberalizációjának szigorítását, az Uber és más utasszállító szolgáltatások szabályozásának bevezetését sürgetik.

Káoszt teremtett a taxisblokád Milánóban és Torinóban is. A taxisok bejelentették, hogy február 21-én országos egyeztetést tartanak, és tüntetési akcióik a következő napokban is folytatódhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scagnetti #2
    Bécsben élek. Munkám révén sokat vezetek. De hogy a taxisok itt is mit meg nem engednek maguknak a sűrű forgalomban, simán bicskanyitogató viselkedés.
  • NEXUS6 #1
    Mondtam már hogy imádom a nagyvárosi taxisokat!
    Néhányszor már megpróbáltak megölni. Múltkor is megyek a saját sávomban, a szembelevőnél útjavítás, taxis index lassítás nélkül jön át, ha nem fékezek meghalunk. Gratula!

    Persze ezt sokan rajtuk kívül is megteszik, de azért tapasztalat szerint kicsit többet megengednek maguknak. Hajrá Uber!