Szekeres Viktor

Arany - Túl szép, hogy igaz legyen

Vannak olyan igaz történeten alapuló filmek, melyekhez nem engedik felhasználni az eredeti neveket, azonban mindenki tudja, melyik disznóságról szólnak.

Hogy tetszett az Arany?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
Az Arany egy modern kori aranyásóról szól, aki természetesen öltönyben és nyakkendőben, egy irodából próbálja kitalálni, hogy hol is lenne érdemes ásni. Kenny jó tanonca az apjának, azonban annak halála óta cége lejtmenetbe kapcsolt, melynek köszönhetően egy utolsó esélyt használ ki szimatának köszönhetően, és Indonéziában társul egy geológussal, akivel elkezd arany után kutatni, az utolsó fillérjeit is rááldozva erre a folyamatra.


Nagyon furcsa premier az Arany, főleg ebben az időpontban, ugyanis itthon nemrég került mozikba a Michael Keaton főszereplésével készített Az alapító, mellyel elég sok párhuzamot mutat a film. Természetesen szó sincs arról, hogy koppintásról lenne szó, hiszen egyszerre készültek, ráadásul mindkettő valós történeten alapul, de mindenképp érdemes megjegyezni, hogy itt is, ott is egy dollárjelekkel a szemeiben csúszómászó figura a főhős, aki mindenét kockára teszi azért, hogy nagyot kaszáljon - a sok hasonló momentum közül az elhanyagolt feleség története a legszembetűnőbb egyezés. (Pár napja derült ki, hogy 15 millió dolláros per is indult Amerikában amiatt, hogy a két filmet egymáshoz túl közel mutatták be.)

A film kezdetekben pont olyan, amilyennek elképzeli az ember, a főhős számára igazi hullámvasút, hiszen hol mélypontra kerül, hol pedig dőzsölhet az arany, illetve az arany ígérete által nyújtott gazdagságban. Mi ezt a gazdagodási folyamatot nézhetjük végig, mely igencsak hasonlít egy nagyon híres, kilencvenes évekbeli esetre, a kanadai Bre-X cégére, melynek a spoilerek elkerülése miatt csak utólag érdemes utánanéznie azoknak, akik még nem hallottak róla.


Persze ettől még a két film kiindulási pontja, stílusa, íve teljesen más, szóval a párhuzamok miatt nem kell aggódni. Mint ahogy amiatt sem, hogy kottázható lenne a történet, arról nem is beszélve, hogy a Discovery valóságshow-in kívül eső aranyásós világ egy másik aspektusát is megismerhetjük belőle. Ezek a machinációk mindenképpen érdekesek, de közel sem követhetőek olyan könnyen, mint a tavalyi A nagy dobás esetében.

Igen érdekes, hogy míg Michael Keaton alakítását egyöntetűen éltetik Az alapítóban, addig Matthew McConaughey-t itt sokan túljátszással vádolják. A színész tény, hogy nagyon vehemensen és szokás szerint átváltozva (túlsúllyal, kopaszon) játszik, de remekül eladja ezt a fajta karaktert, és valljuk be, hogy miatta lesz nézhető film az Arany. Mert egyébként csak egy jellegtelen stílusban prezentált sztori, ami még a nagyobb csavarjait sem képes hatásosan tálalni. Összességében nézhető a végeredmény, de aki kihagyja és csak az előzetest nézi meg, az nem veszít sokat.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Arany (Gold)
magyarul beszélő, amerikai dráma, 2016
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Stephen Gaghan
forgatókönyvíró: Patrick Massett, John Zinman
operatőr: Robert Elswit
zene: Daniel Pemberton
producer: Michael Nozik

szereplők:
Matthew McConaughey (Kenny Wells)
Edgar Ramirez (Acosta)
Bryce Dallas Howard (Kay)
Toby Kebbell (Jennings)
Corey Stoll (Brian Woolf)
Bill Camp (Hollis Dresher)



Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!