Berta Sándor

Az Alibaba az olimpiai játékok fő támogatója lett

A kínai kereskedelmi konszern 2028-ig lesz az olimpiai játékok egyik főszponzora és digitális partnere.

Jack Ma, az Alibaba első embere és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be, hogy a két fél a következő 11 évben szorosan együttműködik majd egymással. Az erről szóló megállapodást a két vezető már alá is írta.


A szerződésnek köszönhetően az Alibaba a NOB hivatalos e-kereskedelmi és felhőszolgáltatói partnere lett, s 2028-ig digitális szolgáltatásokkal látja el az olimpiai játékokat. Bach azt remélte, hogy az együttműködésnek köszönhetően az olimpiai játékok végre megérkeznek a digitális korszakba. Jack Ma pedig azt hangsúlyozta, hogy a vállalata nagy mértékben hozzájárulhat a következő esztendők olimpiai játékainak sikeres megrendezéséhez. Az Alibaba nem csupán anyagi támogatást nyújthat, hanem technológiai és általános gazdasági segítséget is. Cserébe azt várja, hogy világszerte ismertté válik.

A Reuters szerint a NOB a kínai óriáscégtől 4 évenként 100 millió eurót kaphat, míg a The Financial Times legalább 600 millió dollárról írt. Más szponzoroktól (Panasonic, Bridgestone stb.) 4 éves olimpiai ciklusonként 200-200 millió dollár folyhat be a nemzetközi szervezethez. Jack Ma egyúttal megerősítette azt a korábbi bejelentését, miszerint az Alibaba egymillió új munkahelyet akar létrehozni az Amerikai Egyesült Államokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #3
    Mivel a nagy sportszervezetek totálisan korruptak, őket is hívhatjuk 40 rablónak.
  • MerlinW #2
    "miszerint az Alibaba egymillió új munkahelyet akar létrehozni az Amerikai Egyesült Államokban."

    Ez most már előbb le kell dumálnia Trump-al :D
  • cateran #1
    A magyar kormanytagokkal kellene lefotozni es uj ertelmet nyerne az "Ali Baba es a 40 rablo" kifejezes....