Berta Sándor

Okostelefon-táblagép hibridet készít a Microsoft?

Egy szabadalmi dokumentum árulta el az amerikai konszern legújabb tervét.

A redmondi óriáscég az egyik szabadalmi bejegyzése alapján egy összehajtható okostelefon-táblagép hibrid készüléket álmodott meg, amely akár a 2010-ben leállított Courier kódnevű tábla PC-projekt utódja is lehet. A Courier egy kisméretű füzetre hasonlító, könyvként összecsukható, két képernyős készülék lett volna, amit speciális ceruzával (stylus) vagy kézzel lehetett volna vezérelni.


A mostani szabadalmi leírás szerint az új eszköz betölthetné az okostelefonok és a táblagépek közötti rést. Az új modell rendkívül rugalmas kialakítású lehetne. A dokumentumot a Microsoft 2014 októberében nyújtotta be és a tervezett okostelefon egy vagy kettő további kijelző kihajtásával akár tábla PC méretű készülékké is átalakítható lenne. Lehetőség lenne például arra is, hogy a három oldala közül az egyik lenne a támaszték és a képernyőket különösen vékony zsanérok kötnék össze.

A szabadalmi beadványban szó van arról a megoldási lehetőségről is, hogy az egyes részeket mágnesek segítségével kötnék össze, így akár teljesen szétszedhetők lennének. Ezáltal a hibrid eszköz akár mobil munkaállomássá is válhatna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalacs01 #3
    Rajz alapján azért nem annyira vékony mint először gondolná az ember. Nekem úgy tűnik mintha kinyitott állapotban lent lenne a zsanér és fölötte összecsúszik mágnessel a két kijelző. Csak akkor ott elég masszívnak kell lennie a kijelzőnek.... de nem olvastam végig a szabadalmat szóval nem biztos.
  • halaszlo #2
    Ha mágnesekkel oldják meg akkor nem biztos.
    Mintha 3 mobiltelefont összelegóznál (összepattintanál mágnessel) egy nagyobb eszközzé. A mágneses elv azért jó, mert egészen pontos összeillesztést tesz lehetővé és méghozzá gyorsan.
    Egyelőre még koncepció, szerintem sok mindent ki lehet belőle hozni. Aztán lehet, hogy majd elbukik valahol, de jó ötlet...
  • fonak #1
    "képernyőket különösen vékony zsanérok kötnék össze"

    amik véletlenül sem lesznek a gyenge pontjai az egésznek...