Berta Sándor

Gyorsan hiányszakma lesz a drónpilóta

Az ágazat gyorsan nő, de hiány van olyanokból, akik képesek a robotrepülőgépeket profi módon vezérelni.

Sok cég komoly esélyt lát abban, hogy a fiatalokat drónpilótákká képezze ki, így ugyanis könnyebben bekerülhetnek a munkaerőpiacra. Az egyik vállalat, a SkySkopes, amely online képzést kínál a nyolcadikos vagy idősebb diákoknak, és egy olyan tanfolyamot is elvégezhetnek, amellyel drónpilóta jogosítványt szerezhetnek. A cél az, hogy azok a fiatalok, akik érdeklődnek a téma iránt, a hobbijukat a későbbi foglalkozásukká tegyék. Más társaságok, amelyek drónpilótákat alkalmaznak, olyan tanfolyamokat kínálnak, amelyek felkészítik a jelölteket az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának (FAA) tesztjére. A tanfolyamok segítségével a jelentkezők eldönthetik, hogy ez a szakma valóban érdekli-e őket vagy sem.

Az Észak-Dakotában élő 17 éves Ava Niemeier kijelentette, hogy számos korosztálybelit érdekli a drónrepülés, mert azt egy jó technológiának tartja, amely éppen most kezd mindenki számára hozzáférhetővé válni. Ő azt tervezi, hogy egy helyi drónos vállalkozás segítségével pilótává képezteti magát. Az iskolájában is sok diáknak van kisebb robotrepülőgépe, amelyekkel szeretnek repülni.

A cégek többek között fotók és videók készítésére, biztonsági célokra, vizsgálatok és mérési feladatok elvégzésére használják ezeket a légi járműveket. A gond csak az, hogy több a kereskedelmi drónbevetés, mint ahány licenccel rendelkező pilóta van. Ezért a szakértők szerint több képzésre lenne szükség, hogy a fiatal pilóták legálisan és biztonságosan vezethessék a robotrepülőgépeiket.


A legjobb pilóták versenyeken is megmérettethetik magukat

James Barnes három évvel ezelőtt egy régi minigolf gyakorlópályán alapította meg a New Jersey Drónakadémiát. Mindenekelőtt az volt a célja, hogy azoknak a fiataloknak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy főiskolára menjenek, esélyük legyen egy szakma kitanulására és állandó pénzkeresetre. A tanfolyamon résztvevők kora 8 és 104 év között van. A drónpilótahiány egyébként komoly probléma, Barnes például két tapasztalt technikust keres 20 dolláros órabérért, de senkit sem talál.

Matt Dunlevy, a SkySkopes elnök-vezérigazgatója azoknak a diákoknak, akiket már korán megfertőzött a robotrepülőgépek szeretete, meg akarja mutatni, hogy igenis vannak olyan vállalatok, amelyek alkalmaznak drónpilótákat. Ő arra számít, hogy a pilótahiány egyre nagyobb méreteket fog ölteni. A SkySkopes Akadémia többek között az Észak-Dakotai Egyetemen, az Amerikai Egyesült Államok legjobb légi közlekedési főiskoláján is lehetővé teszi egy szemeszter elvégzését. A tananyag részét képezik a légi közlekedés és a pilóta nélküli légi járművek története, a légi közlekedés alapjai és tudománya, az FAA előírásai és a drónok bevetési lehetőségei.

Mike Miller, az Észak-Dakotai Távoktatási Központ szóvivője kifejtette, hogy számos fiatal van, akik érdeklődnek a robotrepülőgépek iránt és meg akarják érteni, hogy mindez mivel jár és milyen karrierlehetőségeket kínál. Bryan Ackley szintén a távoktatási programban vesz részt és úgy vélte, hogy a tudományos alapok bizonyos hallgatóknak újdonságot jelentenek. Ugyanakkor a drónok vezérlése aligha új dolog a résztvevők számára, hiszen, ha az hasonlít egy joystickhoz, akkor meglehetősen gyorsan megértik a működését.

A drónpilóta valószínűleg Európában is gyorsan hiányszakma lesz, mivel tegnap szabályozták a területet Németországban is, és az 5 kilósnál nehezebb típusok csak jogosítvánnyal vezethetők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #9
    Minket kifelejtettél !
    A teherautó,és taxisoforökkel együtt MI IS el fogunk tünni,ha ílyen eszelősen gyúrnak a felelőtlen tudósok az MI-re...
    Egyébként a *drónpilótákról*csak annyit,hogy ...kérnek Tőled jogsit,ha bemész egy autószalonba,és vásárolsz 2-3 sportkocsit?
    Vesz a maki egy jó kis drónt,ráapplikál agy AK47-est,és halomra lőheti a járókelőket,és még azt sem tudják,hogy ki volt.
  • MuldR #8
    Felesleges. Ez pont egy olyan szakma, ami nagyon könnyen automatizálható. Mire megszoknánk azt a kifejezést, hogy drónpilóta addigra el is fog tűnni a teherautó és taxi sofőrökkel együtt.
  • asgh #6
    Jelenleg nincs hatályos magyar dróntörvény, csak tervezet van, ami messze van még a végleges formájától.
  • MuldR #5
    Tehát távirányítású repülő, nem drón. :)
  • Jeffjohnson #4
    Pilóta nincs is a drónban... hanem a földről irányítja.
  • Jeffjohnson #3
    Mármint mivel? A kötelező felelősségbiztosítás és az appal való légtér foglalás a helyszínen, ami jelzi az esetlegesen ott tartózkodó többi drónpilótát igazán előremutató és máshol aligha van ilyen. Az unió 2018-ra ígéri az egységes szabályozást. Meglátjuk mi lesz, egyelőre nem vészes.
  • AgentKis #2
    Ja meg teherautósofőrhiány.
    Éppen azon dolgoznak, hogy ezek "robotok" legyenek. Az embernek csak azt kell majd megmondania, hogy hova menjen a cucc, esetleg azt, milyen útvonalon.
    Bár értem én, hogy erre is képezni kell a "pilótákat" nade...
    Amúgy maga a DRÓN szó "pilóta nélküli repülőgép"-et jelent. ;-)
    Úgyhogy a drónpilóta szó a zsírmentes zsírra hasonlít... XD
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2017.01.20. 08:07:13
  • arty #1
    itthon azért törvénykezéssel sikerült a nemzetközi trendeket is alulmulni, szal nálunk semmi gond nem lesz :D