Berta Sándor

Extrém videókat néztek, belebetegedtek

A Microsoft alkalmazottainak egy része vitatott vagy tiltott tartalmakat próbál meg kiszűrni. Két volt dolgozó most beperelte a konszernt.

Henry Soto és Greg Blauert a Microsoft biztonsági csapatának voltak a tagjai. A két férfi éveken át erőszakos és extrém pornóvideókat nézett, s a tevékenységbe gyakorlatilag belebetegedtek. Mindketten poszttraumatikus stressz szindrómában (PTSD) szenvednek, ezért pert indítottak a társaság ellen.

A biztonsági csapat munkatársainak az volt a feladatuk, hogy a Microsoft szolgáltatásait kutassák át erőszakos és extrém pornográf képek és videók után. Az elsődleges cél a gyermekpornográf tartalmak kiszűrése volt. Az elmúlt évek nem múltak el nyomtalanul, a két férfi rendkívül megsínylette a munkát. A keresetükben azzal érvelnek, hogy a vállalattól nem kaptak megfelelő pszichológiai segítséget és a PTSD kialakulásához vezető tüneteiket is teljesen félreértelmezték. Emellett a Microsoft egyiküknek sem fizetett kártérítést. A társaság nem kommentálta az ügyet.

A The Daily Beast szerint a biztonsági csapat tagjai a Microsofton belül "szinte istenhez hasonló státusszal" rendelkeznek. Ők egyedül azok, akik az összes Microsoft-felhasználó teljes kommunikációjába bármikor betekinthetnek. Amikor Soto és Blauert a csapatba került, akkor nem tudták, hogy milyen munkát kell majd végezniük, csupán arról volt szó, hogy a "felhasználási feltételeket" kell megvizsgálniuk és információkat megosztaniuk a rendőrséggel. A valódi munkájukról nem tájékoztatták őket.


Soto a felvételeken "kegyetlen brutalitást, gyilkosságokat, leírhatatlan szexuális erőszakot és haldokló embereket" látott. Elvileg mindkettőjüknek 18 hónapig kellett volna végezniük a tevékenységet, de Sotónál ez az idő végül 36 hónap lett. A férfi addig semmit sem tudott a PTSD-ről; először alvászavarai és rémálmai voltak, majd miután látott egy videót, amelyen egy gyermeket molesztáltak és megöltek, a tünetek kiegészültek akusztikus hallucinációkkal is. Csak mostanra tudatosult benne, hogy segítségre van szüksége.

A Microsoft "wellness programot" ajánlott fel neki és számos kollégájának is, a kapott tanács pedig az volt, hogy iktasson be fél nap szünetet, dolgozzon kevesebbet és sétáljon egyet. Egy pszichológus különleges kiégés szindrómát állapított meg nála, ilyesmiben szenvednek többek között az ápolók és a mentősök is. Ezt a szindrómát azonban még nem minősítették betegségnek.

Ugyan megpróbálták a feletteseik figyelmét felhívni a problémáikra, de ezek a kísérletek nem jártak sikerrel. Mindez azért furcsa és érthetetlen, mert egy másik különleges részlegnél, a digitális bűncselekmények elleni egységnél a tagok képzett pszichológusoktól kapnak professzionális segítséget. Végül független orvosok mind a két férfi esetében poszttraumatikus stressz szindrómát diagnosztizáltak és azt javasolták nekik, hogy sürgősen hagyják ott a munkájukat. Ezt megtették, de Blauert még mindig kezelésre szorul.

Hasonló pszichikai problémákkal küzdenek a Facebook tartalomtörlői is, akik a tiltott posztokat távolítják el a közösségi oldalról. Berlinben több mint 600 személy dolgozik az Arvato nevű szolgáltatónál, a dolgozók szintén úgy érzik, hogy nem támogatják őket megfelelően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #35
    No igen. Ezek az állatokat sem kímélnék.
  • zola2000 #34
    Az meg a ló másik oldala lenne.
  • Tetsuo #33
    Márpedig ha a liberálisokon múlik, hamarosan a pedofília is el lesz fogadva, mint a homoszexualitás.
  • cateran #32
    Persze letezik, hisz vannak olyan emberek is, akikbe tobbszor is belecsapott a villam, de ettol azert meg enyhen szolva is kibaszott ritka...Sokkal, de sokkal egyszerubb un. "kemfelszerelest" szerezni, es ugy sajat fotokat videokat kesziteni, mint kideriteni van-e kozossegi portalokon valamifele reszveteluk/ online tarhely es ha igen melyik az, ki van regisztralva, apa, anya vagy mind2, toltottek-e fel oda kepeket es ha igen erdemes-e megprobalni megszerezni....Elismerem, hogy az ilyesfajta humanoidok valoszinuleg tenyleg barmire kepesek...de azert mert ilyenek, meg nem feltetlenul hulyek...vagy vegtelen ido es erofdorrasokkal rendelkezok...
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2017.01.19. 23:44:49
  • zola2000 #31
    A pedofília nem betegség mert tolvajokat mentenek fel kleptománia betegség miatt, gyilkosokat mentenek fel skizofénia betegség miatt, vagy minden bűntényt enyhít ha betegség miatt követik el

    A pedofília a betegség ellentéte lehet mert az meg minden bűnt súlyosbít a képnézegetést emberkereskedelemmé súlyosbítja, a nemi erőszakot gyilkossággá súlyosbítja.
    Egy pedofil olyan mint Nico Robin a one pieceből, tudjátok "akinek már a puszta létezése is maga a bűn"

    az iróniát félretéve mindenesetre érdekes ez a félelem és bosszúvágy ami a témát jellemzi, de a híradót elnézve a megoldás felé ez nem vezet (napi szinten vannak ilyen ügyek sajnos) népírtás (amit 10 évente meg kellene ismételni) szintén elég elborult megoldási terv, de kétségkívül hatásos :) viszont ilyen az emberjogvédők miatt nem lesz, arra reagáltam aki lövetni akart pár hszel lejjebb

    Igazi megoldás akkor lesz amikor az orvostudomány olyan szintre ér hogy a nemivágyat a helyes irányba terelje, viszont az ilyen irányú kutatásokat a melegjogi aktivisták akadályozzák (egyszer volt ilyen hír valahol a melegek kapcsán, pedig a pedok miatt nem ártana)

    sajnos egy helyben toporgás van a témában a megoldást illetően, a melegeknek engedik hogy melegedjenek mert azzal nem ártanak senkinek, a pedok is ilyenek, csak ők ártanának a gyereknek ha csinálnák, amit emiatt nem lehet engedni, viszont a nemi vágyat nekik megtiltani egyszerre lehetetlen és muszáj, ez az ellentmondás a témában eddig úgy tűnik feloldhatatlan.
  • gforce9 #30
    "Ez...teljesen hihetoen hangzik" irreleváns, hogy te mit hiszel el és mit nem. Az, hogy ez a támadási forma létezik az tény. Mint ahogy az is tény, hogy egy pedónak, ha lát valakit aki érdekli (mondjuk szomszéd gyerek), akkor bármit képes megtenni a lehetőségeihez képest. Nem kell képzettnek lennie, csak eszének kell lennie. Scammelni is ki lehet sok embertől információt, megosztást. Nem kell hozzá szoftvermérnöknek lenni. És sajnos ezek a férgek leleményesek, mint az a drogos, aki bármit megtesz a függősége miatt.
  • cateran #29
    "Ugyanmár, elég a pedónak egy ismerős ismerősét feltörni."

    Ez...teljesen hihetoen hangzik...Eleg kepzett ahhoz, hogy hozzaferjen valaki gepehez es ezaltal masvalaki kepeihez, de magatol nem talal a neten ilyesmit....

    Aki szerint meg nem puszi nyuszik (vagy legalabbis penzsovar es/vagy matt hulyek) 36 honapon at csinaltak! 36...nem 5 perc....ertem en, hogy elsore nem esett le nekik, de azert a 30. kepnel/videonal mar gyanus lett volna a dolog...es ha nem tetszik, lehet reklamalni/kilepni....de ok azert csak tovabbcsinaltak...
  • Tetsuo #28
    Hahaha Alázni egy babaképpel... akit azzal lehet, meg is érdemli.
  • tom_pika #27
    Ugye csak viccnek szántad, hogy ennyire naív vagy? Remélem...
  • cylontoaster #26
    Ráadásul az internet nem felejt, és aki most 1 hetes kislány, az később több lesz, és rendesen lehet alázni 1-1 ilyen képpel.
    Vagy esetleg komoly nyilvánossággal járó pályát fut be, majd valami barom telefossa a netet a gyerekkori pucér képeivel. Képzeld el ezt pl egy választás előtt.
    A gyereknek is vannak személyiségi jogai, és a szülőnek nem kéne olyat kitennie róla, amit önmagáról nem tenne fel. A pucér kép/videó pont ez a kategória. Igazából az aranyos ahogy bénázik/elesik/stb videókon is lehet vitázni, mert épp eléggé szivathatják később azok miatt is.

    A phising jellegű támadásokat tetszőleges cégnél dolozók minimum 20-30%-a beszopja, _mindig_. Olyanok is akiknél rendszeres a biztonságtudatossági oktatás, és akkor is, ha maga a phising oldal szövege tartalmazza hogy bakker ilyen oldalon ne add meg a név-jelszód.