Berta Sándor

Elkészült a világ legkisebb hangszórója

A fejlesztést okostelefonokba és viselhető termékekbe integrálhatják.

A Fraunhofer Társaság több intézete és a USound nevű osztrák startup közösen fejlesztette ki a világ első MEMS (Micro-Electro-Mechanical Systems) technológián alapuló hangszóróját, amelynek mérete mindössze 5 x 7 x 2 mm. A MEMS technológiára épülő megoldásokat már használták okostelefonokban és viselhető termékekben, de hangszóró eddig nem készült a segítségével.

Az eszköz a 2 és 15 kHz közötti frekvenciasávban működik. A MEMS technológia eddig elsősorban gyorsulásmérő szenzorokban és hasonló érzékelőkben, valamint okostelefonokba beépített mikrofonokban kapott szerepet. A technológiára épülő megoldások előnye, hogy kis méretűek és keveset fogyasztanak. Az új generációs készülékek 50 százalékkal kisebb helyet foglalnak és 80 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a korábbi modellek.


A USound közölte azt is, hogy a hangszórók és az azzal kompatibilis MEMS-In-Ear fejhallgatók az idén megjelenhetnek. Ehhez elsősorban az kell, hogy a prototípusokat piacra dobható termékekké fejlesszék tovább és elkezdődhessen a sorozatgyártásuk. A következő hetekben kezdődhet az 5 hónap alatt elkészített gyártási koncepció megvalósítása.

Az osztrák startup a Fraunhofer Társaság Digitális Médiatechnológiai Intézetével (IDMT), Szilíciumtechnológiai Intézetével (ISIT), Integrált Áramkörök Intézetével (IIS), s Megbízhatósági és Mikrointegrációs Intézetével (IZM) dolgozott együtt. Az audiojelek feldolgozásárt az IDMT felelt, míg a MEMS-chipet az ISIT alkotta meg. A vezérlőchipet az IIS hozta létre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    hát igen, annak már lenne elég széles frekvencia lesugárzása hogy hangszórónak lehesen hivni , ne csipogónak mint ezt
  • duke #4
    Kivancsi volnek, milyen hangfalat lehetne belole kesziteni, ha tobb ezer darabot egymas melle tenenek, es mondjuk nem interferalnanak.
  • kvp #3
    Ilyen kis meretu hangszorokat mar hosszu ideje gyartanak, csak ez ennek egy szabvanyos smd tokozasu valtozata, valoszinuleg valamilyen erosebb magnessel kiegeszitve es jo esellyel chipgyartasi technologiara epulo, feluletbe maratott tekerccsel. Nem eppen haditechnika, de elvileg nagyon olcson lehet vele jo minoseget gyartani. Ennel sokkal kisebbek lehetnek pl. a piezo hangszorok (az emlitett audiopixeles is olyan), de jellemzoen a hagyomanyos elektromagneses valtozatnak jobb a hangminosege.
  • Kara kán #2
    Úgy látszik, hogy a haditechnikában sikerült valami jobbal előrukkolni, így ez a technológia engedélyt kapott polgári alkalmazásra.
  • Sir Cryalot #1
    -nevetséges exhibicionizmus hogy ez lenne az első vagy a legkissebb (ultrahang sugárzó sokkal kisebb). Exhibicionizmus az egyik legjellegzetesebb jellemhiba németszármazásúaknál. De úgytűnik a magyar politikában is szorosan követi a kártékonyságot.

    Ausztrálok már bezsebeltek zsét az elsőzéssel: "audio pixels" akkor is gagyinak tűnt a téma meg most is.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.01.16. 23:00:57