Szekeres Viktor

Kínában bombasiker Matt Damon Kínai Nagy Falas szörnyfilmje

Remekül fogadta Kína az új Matt Damon-filmet.

61 millió dolláros nyitóhétvégét produkált Kínában A Nagy Fal (The Great Wall) című Matt Damon-film, amihez karácsony hétvégéjén még 23 milliót tett hozzá, így a hétközi eredmények hozzáadásával az alkotás már 120 milliós összbevételnél tart, és még Amerikában be sem mutatták. A 3D-s filmet Amerikában február 17-én mutatják be a mozik, de itthon már január ötödikétől megnézhetjük.

Persze mindez nem meglepő, hiszen a Legendary Pictures és a Universal Pictures produkciója kínai lobogó alatt készült, a rendezője pedig nem más, mint az a Zhang Yimou, akinek ez volt az első angol nyelvű munkája. A rendező korábban olyan filmekkel alapozta meg a hírnevét, mint A hős, A repülő tőrök klánja, A nő, a pisztoly és a fogadó, legutóbb pedig a Gui lait (Coming Home) láthattuk tőle.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • syn7h37ic #3
    Nem európai közönségnek készült, hanem Ázsiainak. Az, hogy angolul forgatták, csak azért, hogy könnyebben eljuthasson más országokba is. A kínai monumentális filmek mostanában egyre jobbak. És sokkal élvezhetőbbek, mint az amerikai tucat akciófilmek.
  • Zombee #2
    Egy fantasy-n kitalált haditechnikát számonkérni balgaság.
  • Montanosz #1
    gyenge mint a harmat, persze látvány meg minden de azon kivül...

    ja ezek a kitalált de értelmetlen, filmvásznon jol mutato haditechnikai újítások meg végképp idegesitőek