Gyurkity Péter

Indul a Szaturnusz gyűrűinek megfigyelése

A Cassini már közel van, jöhet az első alámerülés.

A NASA JPL közölte, hogy a Cassini űrszonda a terveknek megfelelően - a Titán gravitációs erejére támaszkodva - módosította eddigi pályáját, hogy minden korábbinál közelebb kerüljön az első gyűrűhöz. Ezt követi a tulajdonképpeni megfigyelés, amely már most megindul.

A szóban forgó gyűrűk több érdekességet rejthetnek, ezeket ugyanis ilyen közelről még sosem vettük szemügyre. Vastagságuk eléri a 10 km-t, ez azonban egyáltalán nem univerzális eloszlású, maguk a gyűrűk pedig a Szaturnusz egyenlítőjétől 6600 és 120 ezer km-es távolságban helyezkednek el, ami már önmagában is jól mutatja a terület kiterjedését. A Cassini minden héten alábukna, közben mintát véve a gyűrűkben található gázokból és egyéb részecskékből, de a közelben található miniholdakat sem hagyja majd figyelmen kívül. Ezt követi jövő szeptemberben a küldetés lezárása, amelynek során a hosszú utat megtett szonda a légkörbe zuhanva fejezné be pályafutását – az utolsó pillanatokban is értékes adatokat rögzítve, ahogy végleg kifogy az üzemanyag.


Az első körben egy halványabb gyűrűt figyelnek majd meg, ezt követi jövő tavasszal a jóval sűrűbb F-gyűrű. Ez utóbbi egyébként a gázóriás legkülső nagyobb méretű gyűrűje, saját anyaga pedig folyamatos mozgásban van, így a szakemberek óvatosan járnak el, mintegy 7800 km-es távolságban tartva a szondát. Ez rekordközelinek számít, mégis elegendő teret hagy ahhoz, hogy az eszközt ne tegyék ki komolyabb veszélynek. A már említett utolsó fázisban a Cassini a Szaturnusz felhőit közelíti majd meg mintegy 90 ezer kilométerre, a remények szerint betekintést nyújtva azok szerkezetébe és összetételébe.

A most következő megfigyelésekből következtethetünk majd az egyes gyűrűk korára, ami magával a bolygóval kapcsolatban is több kérdésre választ adhat. A JPL oldalán megtaláljuk a visszaszámlálást, itt nyilván gyorsan frissítik majd a beszámolót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!