Berta Sándor

Közel sem egyszerű az autós adatgyűjtés

Miközben a biztosítók egy része még csak most kezdi összegyűjteni az autótulajdonos ügyfelei információit, az egyik cég már le is állította a projektjét.

Az AXA Winterthur bejelentette, hogy december végén leállítja a Drive Recorder nevű programját, mert azt ugyan a célközönségnek kitűzött fiatalabb korosztály jól fogadta, de mégis számos probléma merült fel. A cég jelezte, hogy továbbra is komoly potenciált lát az úgynevezett telematikai megoldásokban, de jelentős fejlesztésekre van szükség.

Tavaly augusztusban merült fel, hogy egyes biztosítótársaságok annak alapján állapítanák meg a vezetők biztosításainak díját, ahogy az illető közlekedik. Az úgynevezett telematikai tarifát az Allianz, a Huk-Coburg és számos más biztosító vezetné be, s a lényege az, hogy az autósok közlekedési szokásaira (mennyire agresszív a vezetési stílusuk, milyen erősen fékeznek stb.) is tekintettel lenne. Azóta az Admiral brit biztosítótársaság kapcsán is kiderült, hogy a közösségi bejegyzéseket elemezné, hogy így mérje fel az ügyfelei vezetési szokásait és számítsa ki a fizetendő biztosítási díjakat. A sofőrök többsége ugyanakkor koránt sem volt elragadtatva az ötlettől.

Az Axa Winterthur közel két évvel ezelőtt vezette be a Drive Recorder nevű megoldást, amelynek ötlete rendkívül egyszerű volt: a készüléket beépítették a gépkocsiba és az feljegyezte a fiatal járműtulajdonosok vezetési szokásait. Aki óvatos volt, annak kisebb biztosítási díjat kellett fizetnie. Nos, mindez szépen hangzott elméletben, de a gyakorlatban rendkívül gyorsan fény derült számos műszaki problémára. Az első az volt, hogy az eszköz nem tudott megbirkózni a rendkívül sok autótípussal, a második pedig az, hogy nem volt elég robusztus, azaz adatokat nem lehetett mindig megfelelően feljegyezni.

Az Axa Winterthur ettől függetlenül nem tett le a telematikai megoldások alkalmazásáról és már fejleszti a Drive Recorder utódját. A mostani döntés nem érinti ugyanakkor a 2008 óta használt Crash Recorder rendszert, amely a balesetek esetén rögzíti az adatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #5
    És a szoftver hogyan dönti el, hogy agresszivitásból fékezek egy k*rva nagyot, vagy azért, mert műkörmös mucika bevágott elém és balesetmegelőzési céllal satuztam egy méreteset? Vagyis parádés, ha ez utóbbit agresszivitásként értékeli, és fizethetek többet azért, mert jól vezetek! De megnyugtat a tudat, hogy közben mucikát nyugodt, megfontolt vezetőként értékeli...Baromság...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.12.08. 12:39:43
  • tom_pika #3
    Márt csak azért is érdemes volna a hálószobából is adatokat gyűjteni, mert aki egy rosszul sikerült éjszaka után ül a kocsiba, az sokkal nagyobb valsószínűséggel fog balesetet okozni, hiszen nem fog tudni rendesen odafigyelni.
    Az érdekesebb hálószobai videókat pedig a mókásabb kedvű biztosítói alkalmazottak a youtube-on szivárogtathatnák ki. Röhögtünk már jót supporton felvett hangfelvételen is, nem tudom miért kéne itt megállni, hiszen olyan jó egymást megalázni, kiröhögni, sárba tiporni, egymás titkait kiteregetni, azokon élcelődni.
    Utoljára szerkesztette: tom_pika, 2016.12.05. 13:25:09
  • esztyopa #2
    ...és egy kiegészítő szoftwerrel a hálószobai szokásainkba is belekukkanthatnak...
    /A projektet az óvszergyártó-ipar finanszírozná.,és a végén többet tudnak Rólunk az adathalászok,mint MI saját magunk./
    Ez lesz ám a fogyasztói társadalom paradicsoma !
  • Ender Wiggin #1
    És melyiktől lesz drágább a biztosítás, ha valaki erősen fékez vagy ha csak felibe harmadába?
    Kelet-európában a kötelező a legfőbb árucikk, casco-ja nagyon keveseknek van. Úgyhogy ez a technológia nem sokat érne.