Gyurkity Péter

Mobilos rohamot hozott a fekete péntek

Rengeteg amerikai vásárolt okostelefonján keresztül, még többen böngészésre használták azt.

A fekete péntek természetesen elsősorban nem hazánkban, hanem az Egyesült Államokban hozott órási rohamot, bár az utóbbi években már Magyarországon is tapasztalható a kiugró forgalom. A statisztikai adatok gyors összegyűjtésében és azok közzétételében viszont még nagyobb az előny a tengerentúlon, erről az Adobe és néhány nagy üzletlánc révén már most beszámolhatunk.

Az idei év egyik legfontosabb jellemzőjének a mobilos vásárlások terjeszkedési üteme tűnik, ez ugyanis mindegyik jelentésben megjelenik. Az Adobe a maga részéről például azt emeli ki közleményében, hogy az összesen mintegy 3,34 milliárd dolláros online forgalomból 1,2 milliárd dollár már az okostelefonokon keresztül képződött, vagyis rengeteg vásárló választotta hordozható készülékét a tranzakció lebonyolítására – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Még ennél is többen használták készüléküket böngészésre, a különböző ajánlatok megtekintésére, hiszen a mobilozók az online ajánlatokat kiválasztók 55 százalékát tették ki, vagyis még a végül asztali vagy mobil PC-n vásárlók közül is sokan telefonon keresztül választották ki a számukra tetsző terméket. Az informatikai megoldások között egyébként az iPad táblák, a Samsung 4K-felbontást támogató tévéi, a Macbook család tagjai, az LG televíziói, valamint az Xbox One bizonyult népszerű választásnak.

Az Adobe adatai nagyjából egybeesnek azzal, amit egyes nagy üzletláncok jeleznek saját bejelentéseikben. A Target például megemlíti, hogy az egyébként is rekordot döntő online eladások 60 százaléka már valamilyen mobil készülékről futott be, miközben a Walmart saját webes forgalmának 70 százalékát bonyolították le a különböző hordozható megoldásokon keresztül – ez utóbbi nyilván a böngészési adatokat jelenti, nem pedig a konkrét eladásokat. Ehhez természetesen az érintettek által nyújtott kedvezmények és speciális ajánlatok is hozzájárultak, amelyek között külön figyelmet fordítottak a mobilozók megnyerésére. Azon üzletek, amelyek figyelmen kívül hagyják ezt a tömeget, az USA-ban már egyértelműen hátrányba kerülnek.

Az akciós nap szerepe az online kiskereskedelemben mára Magyarországon is átlépte a kritikus határt, a folyamat a kereskedők körében öngerjesztővé vált, azaz, aki kimaradt belőle az sok vásárlótól esett el. A nagymértékű kedvezményeket hirdető boltok számának dinamikus növekedése a kisebb és közepes boltok számára csökkenti a promóciók hatékonyságát, mivel jóval nehezebb kitűnni a sok egyidejű akció közül. Az ünnepi szezonban azonban a márkát is építő különféle integrált marketing kampányok, reklámok, valamint dedikált akciós napok kivitelezésénél a webáruházak egyre bátrabban megvalósítják saját, kreatív ötleteiket is. A kereskedők közel 60%-a jelezte, hogy ily módon is készül az ünnepre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!