Berta Sándor

A filmekben is változást hoz a virtuális valóság

Egy szakember meg akarja mutatni a technológiában rejlő lehetőségeket.

A virtuális valóság kibővítheti a moziélményt, de egyelőre még nem teljesen világos, hogy mindez miként is valósul majd meg. Christian Cantamessa játékfejlesztő két sorozat segítségével mutatná be a változásokat és a virtuális valóságban rejlő új lehetőségeket. A legnagyobb eltérés az eddigi művektől az lesz, hogy napjainkig a rendező irányította azt, hogy merre nézzenek és mit lássanak az emberek. Így érték el, hogy senki sem maradhasson le a legfontosabb cselekményekről. A virtuális valóság alkotások ugyanakkor interaktívak, így a néző nyugodtan szétnézhet minden irányba és akár mozoghat is eközben.

Christian Cantamessa többek között tagja volt a Red Dead Redemption 2 fejlesztőcsapatának és 20 éve van jelen a területen. Szerinte a legfontosabb az, hogy a készítőknek el kell felejteniük azt, hogy csak bizonyos képi beállításokat és részleteket mutathatnak be. Mindenkinek fel kell majd tennie azt a kérdést is, hogy mi történik az adott képkockákon kívül, mert a nézőket is ez fogja érdekelni. Az ilyen jellegű történetmesélésnek sokkal több köze van az improvizációhoz. Amennyiben a néző mindenhová eljuthat, akkor a történetnek is követnie kell ezt.

A szakember két projekt segítségével akarja megmutatni, hogy mindez miként működik majd a gyakorlatban. A két kísérleti program az Awake és a Magic. Az Awake egy sci-fi minisorozat, míg a Magic filmek trilógiája lesz. Az Awake első epizódja jövőre jelenik meg. Tavaly januárban az Oculus VR jelezte, hogy virtuális valóság filmeket készítene és bejelentette, hogy megalapította az Oculus Story Studio nevű részlegét, amely a jövőben kifejezetten ilyen műveket fog készíteni. A The Walt Disney pedig 65 millió dollárt fektetett be egy olyan startupba, amely különleges virtuális valóság kamerák megalkotásán dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • stremix #7
    (y) :)
  • M2 #6
    Engem az eddigi filmek egyáltalán nem győztek meg arról, hogy ez lenne a jövőben a helyes út.

    Az ember vagy a témára fókuszál és akkor alig nyújt több élményt mint a 3D mozi - vagy bóklászik össze-vissza és teljesen lemarad a cselekményről.

    A nyuszis animációnál tipikus volt ismerőseim körében:
    - Jajj, de cuki nyuszi! Most meg hova tűnt?
    - Elbújt mögéd.
    - Ah tényleg, itt van! Most meg mitől fél?
    - A másik oldalt jöttek űrlények.
    - Hol? Erre?
    - Nem, amarra.
    - Aham, de most egyből megint eltűntek. Mit csináltak?...
  • Zoliz #5
    Disney! :-)
  • Sir Cryalot #4
    A disneynek egész véletlenül theme-park-je meg "egyéb" látványosságai vannak üzemben ahol olyan nemkommersz vr-t rak ki (és rakott ki eddig is "stereo-t" ) vendégcsalogató gimmicknek amilyen neked otthon soha nem lesz .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.11.30. 20:33:25
  • Yagami #3
    A legnagyobb stúdiók egyike meg mégis beleinvesztàlt pár dollármisit, mint ahogy azt olvashatod is. Bár gondolom ször rinyagép jobban tudja, mit hoz a jövő.
  • Sir Cryalot #2
    Nevetséges.. Bár ha valami bohóckodás van kilátásban rögtön előkerül az "álomgyár" . De a valóság az hogy az egyik legrigolyásabb ,legkockázatkerülőbb sekélyes slepp a hollywoodi.

    Roger Ebert meg kiröhögte a VR- t lépten nyomon.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.11.30. 19:42:51
  • NEXUS6 #1
    Szerintem is ez lesz a köv lépés, óriási lehetőség van ebben.