Gyurkity Péter

Érkezőben a Meizu X és M5 Note

Két új telefont is bemutat a cég, ezeket pedig egy friss szoftver kíséri majd.

Az elmúlt napokban több hír is kiszivárgott a Meizu várható bemutatójával kapcsolatban, a cég pedig a maga részéről jelezte, hogy saját kezelőfelületének egy új verziójáról is lerántja majd a leplet. A hardveres specifikáció egy része már ismert, a szoftver ezt valószínűleg további funkciókkal fejelné meg.

Kínai forrás szellőztette meg a hírt, miszerint még a héten egy vadonatúj okostelefon is bemutatkozik majd a nagyközönség előtt, ez pedig az eddig megjelent képek alapján a Meizu X lesz. A világhálón megjelent fotók révén a külalakot vehetjük szemügyre, ez mintha kissé a Honor 8 kialakítására emlékeztetne, kifejezetten vékony előlapi kerettel, a megszokott fizikai gombbal, valamint egy ujjlenyomat-olvasóval, amely azonban ezúttal a hátoldalon kapott helyet. Ami a hardvert illeti, állítólag a MediaTek Helio X20, 6 GB RAM, egy 128 GB-os tároló, Cat 6 LTE, valamint egy legfeljebb 289 dolláros ár szerepelnek a listán.

A cég kapcsán szintén a napokban jelent meg, miszerint a bemutatón a Meizu M5 Note is felbukkan majd. Ezzel a vállalat folytatná a meglévő család kibővítését, bár az utóbbi időben mintha előtérbe helyezték volna a YunOS operációs rendszert, amely az Android kínai változatának fogható fel, ez pedig nem mindenki számára elfogadható lépés. Mindenesetre készülnek a FlymeOS kezelőfelület frissítésére is, erre jó eséllyel szintén ezen rendezvényen kerül majd sor, a sorrendben hatodik változat főbb újításait itt ismerhetjük majd meg.

Az európai felhasználók számára a beszerzés ma már nem jelent óriási gondot, ezt akár olasz vagy francia oldalon is elintézhetjük, bár az itteni árak általában meghaladják a kínai szintet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!