Ötvös Tibor

Cop Mortem - újabb magyar akciófilm mehet a lecsóba

Nagyon el kell gondolkodni, ha egy valódi színészekkel teletömött filmben Ganxsta Zolee a leghitelesebb szereplő. Igen, a Cop Mortem egy melléfogás.

Hogy tetszett a Cop Mortem?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes volt.
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
El kell ismernem, hogy egyedül saját magam hibáztathatom azért, mert magas elvárásokkal ültem be a filmre. Bármennyire is volt alapja ezen pozitív hozzáállásnak, hiszen a Cop Mortem igazán látványos és kimondottan jól megvágott előzeteseket kapott, ráadásul utolsó magyar filmes élményem, a Tiszta szívvel emléke még mindig élénken él bennem, mégiscsak magamra haragudhatok, amiért elképesztő nagyot kellett csalódnom. Igen, a Cop Mortem felvállaltan egy B-film, ahogy ezt egyébként a forgalmazó is többször hangoztatta, azonban ez nem kifogás az összes hibára, amit hamarosan fel is sorolok.

De lássuk először a sztorit, mert ennek alapján bizony egy izgalmas krimit is kaphattunk volna. A magyar rendőrség berkeiben sorozatgyilkos szedi áldozatait. A hazai szerv tehetetlen, így az Interpol elküldi legjobb ügynökét, John Holdont, akit persze nem fogadnak kitörő örömmel, de mégis elindul a nyomozás a gyilkos - vagy gyilkosok - után. Nagyjából ennyi a történet, mely bármilyen vérszegénynek is tűnik, de mégis rengeteg lehetőséget rejtett magában. A szekta vonal beemelése illetve a végső indíték is kellően izgalmas és ezért még jobban sajnálom a megvalósítást.



Kezdeném is rögtön a legnagyobb negatívummal: a főszereplő Kamarás Iván olyan, mint Steven Seagal próbafelvétele. Nagyjából egy arccal tudja le az egészet, ami bármennyire is rémisztőnek akar hatni, inkább csak mulatságos. Olyan arcot vág azon részeknél, amikor komoly "monológba" kezd, mintha azonnal szüksége lenne egy puffadásgátlóra. Komolytalan, hiteltelen. Azt azonban el kell ismerni, hogy az akciójelenetek jól állnak neki, bár ha kicsit kevésbé szeretne a magyar Jason Statham lenni és lazábbra venné a figurát, akkor még látványosabb bunyókat tudna produkálni.

Egyenként már nem szeretnék kiemelni egy színészt sem a negatív oldalról, mert valójában kettő kivételével mindegyik rossz és hiteltelen. A gesztusaik, ahogyan a szöveget mondják... mind - mind nevetséges. A két pozitívum egyike Anger Zsolt, aki pont ellentéte Ivánnak: laza, hiteles és láthatóan baromira élvezi a rosszfiú szerepét. A másik "színész" - nagy meglepetésemre - Ganxtsa Zolee, aki szintén rettentő lazára veszi a figurát és ennek köszönhetően mindenkit lejátszik a vászonról, aki mellett csak felbukkan.



Kovalik Joe, aki egy személyben volt író-forgatókönyvíró-vágó-rendező eléggé túlvállalta magát, hiszen a sztorit leszámítva itt sincs minden rendben. Az, hogy az operatőri munka csapnivaló lett végül is nem Joe hibája, bár azért feltűnhetett volna neki, hogy valami gáz van. Az azonban, hogy az első 10 és az utolsó 10 percet leszámítva alig van akció a filmben, már igen. Nem kellett volna telenyomni értelmetlen verekedésekkel a mozit, szimplán csak jobban meg kellett volna vágni. A majdnem két óra ugyanis úgy nagyon sok, hogy ezen idő háromnegyedében épp valami monológot hallunk és alig halad a nyomozás.

Az azonban látszik, hogy a bunyók levezénylésében a direktor nem kezdő, azok kimondottan látványosak, azonban az üldözéses részek már annyira nem. Sőt, a vége kimondottan nevetséges, de igazából addigra már mindenen nevetünk. A Cop Mortem vetítésére egy magyar John Wick ígéretével ültem be, és úgy jöttem ki, hogy egy ez nagyon nem sikerült. Ahogy a menyasszonyom is mondta: "Ez tipikusan olyan film, amit ha a tévében látok, 5 perc után oldalra fordulok és 2 perccel később már alszom is".

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Cop Mortem (Cop Mortem)
színes, magyar akciófilm, 111 perc, 2016
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Kovalik József
Zeneszerző: Halász Károly
Operatőr: Kovács Claudia
Producer: Vavrik Tamás
Vágó: Kovalik József

Kamarás Iván (Holdon)
Gáti Oszkár (Réti)
Nagy Zsolt (Hardy
Anger Zsolt (Berger)
Ganxsta Zolee (Apache)
Szabó Győző (Rick)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Whysper #12
    8))) TIGRIS
    Utoljára szerkesztette: Whysper, 2016.11.28. 16:22:34
  • bigjoe #11
    Jelzem Ganxsta Zolee színházban is játszik (lehet csak játszott)...
  • Zoliz #10
    A gond az, hogy Amerikát akarják a hülyék koppintani, csakhogy ez nem Amerika ahol több tizmilló dollár áldoznak egy-egyre unalmasabbá váló akciófilmre. Már Hollywood is csak nyüglődni fog, mert nem ez kell az embereknek. Poén erőszakkal vegyitve csak Tarantinonak megy. Itthon pedig nincs ilyen és nem is lesz soha.
  • Zombee #9
    Ganxsta Zolee nem gengszter, soha nem is állította magáról. A 90-es években behozta ezt a Cypress Hill koppintást, de ez csak külsőség, színpadi bohóckodás, színjáték, soha nem is volt más. Megpróbálta, bejött a népnek. De nem ragadt benne a szerepben, tévéműsorokban látni, hogy tud más is lenni, ráadásul aktívan zenél is, dobosként már jóval a Kartel előtt ismert volt a Sex Action, F.O. System és Dance zenekarokból.

    Egyébként bokszol, szóval neked tudna meglepetést okozni pár pofonnal. Az meg, hogy a bökős cigány veszélyesebb, evidens.
  • Yagami #8
    Én a Kontroll óta nem nézek magyar filmeket. Nem értem mások mit látnak bennük :) Olyan a filmgyártásunk, mint a focink; van, de szart sem ér. Jah, oszkáááár holokáuszt meg kertész imre holokáuszt, az van. Na hagyjuk is ezt...
  • jkedzs #7
    lol! az ilyen zolika féléknek van veszteni valójuk, tehát csak addig kemények, amíg azt érzik, hogy ők az erősebbek. előrántod a kést, máris elkezd csipogni, hogy hát ő nem is úgy gondolta. kirakat gengszter.
    egy félszemű 18 éves kancigány veszélyesebb nála.
  • Skylake #5
    Ez a gengszter zolika, ez a modoros lerobbant f*sz még megvan? Ilyen kendőt a gambáján, amit rákötött, a boldog 90-es évek végefelé lehetett látni. Ez mi ez? Alkoholista májzsugoros biztonsági őrbe oltott takarító? Utoljára az ilyen fajtájú kocsmabútorokon láttam hasonló outfitet. Hú, de zorallul néz az alsó fotón, nem bandzsa egy kissé? Szerintem kapna két sallert, utána már kezitcsókolomozna is, a parasztlengő után egy sörét meg kísérőért nevére venne 100.000 db SIM kártyát, vagy tíz bedöntésre váró áfacsaló vállalkozást is.
  • Voltan #4
    Egyetértek, csak a maszkosokat hagytad ki. Remek itthoni szakemberek vannak, akiket az itt forgó külföldi produkciókban használnak is. Csak éppen ha egy "ragyogó" hazai alkotásról van szó, akkor mindenki behal az árajánlaton, vagy a határidőn, és akkor bizony az van, hogy "nem baj, jön az imike, meg a katika, akik nagyonprofik, és megoldják a holnapi határidőre a kéthetes melót." Persze, jönnek is, csak hát ez látszik ám a végeredményen.
    Utoljára szerkesztette: Voltan, 2016.11.25. 03:02:17
  • Dewri #3
    Azért pl az Argo 2 szerintem mint vígjáték és mint akció is egész jó, a színészi munkával sincs gond.. :D
  • repvez #2
    én még csak az előzetest és a mucsi féle reklámot láttam, de nem értettem a nagy felhajtást miatta.
    Sajnos ahogy a cikkben is leirták, itthon, nincs olyan szinész aki tényleg mozivászonra való és tényleg eljátsza a szerepét hitelesen.
    Mindegyik szinházi monológként elmondja a szövegét és az operatőr és a forgatókönyv iró meg aszisztl hozzá.Nem probálnak semmi olyat itthon ahol a külföldi moziknál már egy első éves kisujból tud.Már ott tartunk , hogy a házivideok Goproval látványosabbak és ötletesebbek mint a milliárdos nagy játékfilmek itthon.
    A szinészek nem képesek eljátszani más személyeket, minden filmben ugyan azt a stilust nyomja mindegyik függetlenül, hogy jó, rossz karaktert játszik.

    Bármyelyik külföldi filmet meg lehet nézni, hogy ugyan az a szinész képes hitelesen alakitani egy drogbárót, egy rendőrt, egy vigjáték főhősét ugy, hogy fel sem tünik, hogy most itt ugyan az a szinész , hanem azonosulsz vele, hogy ö itt most tényleg az akit játszik.
    Ld.: Reviczky, Gálvölgyi, Kern, Koltai, mind csak ugyan azt tolja mindegy mi a film .

    Arról nem is beszélve, hogy itthon nem képesek elszakadni a szoci világtól, nincs olyan , hogy ne elvtársozzanak benne vagy a hatalmi rendszer ne kerülne központi szerepbe.ÉS csak is a vigjátékot nyomatják, ahogy a mellékelt ábra is mutatja Akció filmet nem tudnak és nem is akarnak csinálni.
    Pedig van itthon Oscar dijas operatőrünk, és világhírű CGI csapat , pénz is lenne rá, csak mindig olyanra megy el ami nem érdemli meg vagy legalább is nem látszik meg , hogy mire ment el anyni


    Utoljára szerkesztette: repvez, 2016.11.24. 23:15:57