Berta Sándor

Okosórák - csökkent az Apple piaci részesedése

Nem csak a kaliforniai cég, hanem a teljes piac visszaesett, feltámadást csak a nemrég megjelent új termékek hozhatnak.

A visszaesés ellenére a piacot továbbra is az Apple uralja. Az IDC piackutató cég legújabb adatai alapján az idei esztendő harmadik negyedévében az Apple okosórapiaci részesedése már csak 41,3 százalék volt, szemben az egy évvel ezelőtt regisztrált 70,2 százalékkal. Az értékesítés elsősorban azért esett vissza, mert sok felhasználó már nem akarta megvásárolni az első generációs Apple Watch készülékeket. Az Apple 2016 harmadik negyedévében alig 1,1 millió okosórát adott el, ami a 2015 harmadik negyedévi 3,9 millió darabos értékesítéshez képest 71,6 százalékos csökkenést jelent.

A második helyen a Garmin található, amely 2015 harmadik negyedévében még csupán 0,1 millió okosórát adott el, míg az idei esztendő hasonló időszakában már 0,6 milliót. A Samsung maradt a dobogó harmadik fokán 0,4 millió eladott okosórával. Az elmúlt egy év nagy vesztesei között van az Apple mellett a Lenovo és a Pebble is. Utóbbi két gyártó az idei harmadik negyedévben csak 0,1 millió okosórát értékesített, az egy évvel ezelőtti 0,3, illetve 0,2 millió eszközhöz képest.

Összességében elmondható, hogy a teljes piac visszaesett, hiszen, amíg 2015 harmadik negyedévében 5,6 millió okosórát adtak el, addig az idei esztendő hasonló időszakában már csupán 2,7 milliót. A közeljövőben változást eredményezhet az Android Wear 2.0, a Samsung Gear S3 és az Apple Watch Series 2 elterjedése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tom_pika #2
    Szerintem óriási gáz, hogy egy nap alatt lemerül, és ha nem figyel az ember akkor következő nap használhatatlan az eszköz... Az órához régen nem kellett töltőt magunkkal hurcolászni pl. utazásra, ez elég nagy visszaesés kényelmi szempontból.
  • etniez #1
    Az okosóra piac egy nagyon-nagyon kicsi piac, általában az embereket nem érdekli.
    A többség nem akar százezreket fizetni, hogy tudja a karján olvasni az sms-t, inkább kiveszi a telefont a zsebéből...