Gyurkity Péter

Sikerrel tért vissza az Orbital ATK rakétája

A reményeknek megfelelően teljesített a rakéta, ezzel kétéves kényszerszünet ért véget.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, az Orbital ATK a SpaceX riválisaként között szerződést a NASA-val, hogy pótolják a nyugdíjazott űrsiklókat, részben kiváltva az orosz partnerrel folytatott kényszerű, ám egyre inkább kényelmetlenné váló együttműködést. A 2014-es baleset óta két év telt el, most azonban egy sikeres rajttal tértek vissza.

Az OA-5 névre keresztelt küldetés fő célja a Nemzetközi Űrállomás legénységének szánt utánpótlás és a különböző tudományos kísérletekhez szükséges felszerelés célba juttatása. A friss Antares 230 rakéta két vadonatúj RD-181 hajtóműre támaszkodva igyekezett bebizonyítani, hogy az elmúlt két évben elvégzett munka nem volt hiábavaló, ez pedig sikerült is, mivel 17-én gond nélkül fellőtték a Cygnus teherhajót, amely immár harmadszor szállított az eredetihez képest nagyobb rakományt – köszönhetően az új üzemanyagtartályoknak és az UltraFlex napelemeknek.

A hajó vasárnap érkezik meg az ISS-hez, ahol egy japán és egy amerikai űrhajós a robotkar segítségével fogja azt el, hogy ezt követően meginduljon a szállítmány átrakodása. Itt több mint 250 különböző kísérlethez szükséges komponensekről van szó, a mostani, valamint a soron következő, immár ötvenedik legénység is használni fogja ezeket, így lehetőség nyílik a Satfire II, a Lighting Effects, az EveryWear, valamint a Fast Neutron Spectrometer kísérletek lefolytatására. A Cygnus november elejéig marad az állomáson, ezt követően pedig leválik, hogy a légkörbe visszaérve semmisüljön meg.

Az Orbital ATK sikeres visszatérésével visszaáll az eredeti helyzet, a két magáncég azonban (a Boeing mellett) további tervekkel készül, hogy a következő évtizedben kiterjesszék az űrturizmus és az űrkutatás terén nyíló lehetőségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #2
    Ja, ja, megtévesztő a cím...
  • fonak #1
    Hogy mi tért vissza? Végig úgy értelmeztem, hogy leszállt, mint a SpaceX első fokozata, és értetlenül néztem, hogy azt meg hogy a fenébe :)
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2016.10.24. 20:11:46