Berta Sándor

A Razeré lett a THX

A George Lucas által alapított cég főként a Surround-Sound szabvány miatt érdekes, a cég komoly lehetőségeket lát a márkában.

A George Lucas által 1983-ban alapított THX-nek új tulajdonosa lett: a Razer. A vállalkozást az ismert rendező a Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér megjelentetése előtt hozta létre és a nevéhez fűződik többek között Surround-Sound szabvány megalkotása. A Razer úgy vélte, hogy a THX segítségével komoly esélyhez juthat, s erős együttműködés alakulhat ki a márka és a játékipar között. Ráadásul az üzletnek köszönhetően a jövőben még erősebb pozícióba kerülhet a játékkiegészítők területén.

A gyártó már önmagában a Surround-Sound miatt is jól járt a tranzakcióval. Számos márkagyártó kínál napjainkban olyan eszközöket, például erősítőket és más készülékeket, amelyeket támogatják a szabványt. A Surround-Sound akár élő eseményeknél is használható.

A Razer tervei szerint semmin sem változtat a THX esetében és annak összes munkatársát megtartja. Eldőlt az is, hogy a cég továbbra is független vállalatként működik majd, de a Razer úgy véli, hogy a Surround-Sound szabványt a jövőben jobban lehetne használni a játékoknál. Többek között olyan termékek kifejlesztése is felmerült, amelyek THX-tanúsítványt kapnának és még jobb térhangzást nyújtanának.

Van még egy elképzelés. A Razer meghatározó szereplője akar lenni a zenei, a film- és a játékpiacnak, ebben segíthet a THX. Első lépésként a társaság a kínai filmpiacot látná el THX-anyagokkal. Ez a terület fokozatosan a világ egyik legnagyobb és legfontosabb piacává válik, s még Hollywoodot is egyre jobban érdekli Kína. A THX számára egyébként a felvásárlás jókor jött, mert az elmúlt időszakban nem sok sikert könyvelhetett el. Ez elsősorban a Dolby Digital és a DTS elterjedésének volt köszönhető. A Razernek köszönhetően azonban a helyzet megváltozhat, s a THX ismét olyan ismert és nagy lehet, mint egykor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!