MTI

4G hálózatot fejleszt Borsod és Heves megyében a Vodafone

A 4G-s hálózati lefedettséget javító stratégiai fejlesztésbe kezdett a Vodafone Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentette be a cég magyarországi műszaki vezérigazgató-helyettese a két megye határán fekvő Bánkúton.

Amrita Gangotra elmondta: a bálványi, tavasszal felújított Petőfi-kilátón már működik a Vodafone adója, a következő időszakban Borsodban 40, Hevesben pedig tucatnyi bázisállomást létesítenek. A beruházás nyomán javulni fog a 3G-s lefedettség is, illetve a 4G-s hálózat jelenlegi 88,6 százalékos borsodi, és közel 87 százalékos hevesi lefedettsége. A Vodafone 2014 őszén Budapest belvárosában indította el minden korábbinál gyorsabb mobilinternet hozzáférést biztosító 4G-s szolgáltatását, melynek jelenlegi országos kültéri lefedettsége közel 94 százalékos.

A sajtótájékoztatót követően Amrita Gangotra felavatta a Bükk második legmagasabb csúcsán, a 956 méteres Bálványon álló Petőfi-kilátó új emléktábláját. A kilátó 1948-ban épült, s 1966-ban újították fel, majd 2002-ben az eredeti terveknek megfelelően teljesen átépítették. A 2013-ban lezárt 18 méter magas tornyot a Vodafone stratégiai hálózatfejlesztésének keretében idén tavasszal állították helyre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • petrov144 #1
    Nógrádban is fejleszthetne, mert nagyon ugrál a jelszint sok helyen a megyében.