MTI

12 millió eurót loptak el hitelkártyás csalók Spanyolországban

A vádlottak padjára került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője; a hétfőn Madridban kezdődött perben Rodrigo Ratót 65 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy hitelkártyacsalás révén összesen több mint tizenkétmillió eurót (3,7 milliárd forint) költött el a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből magáncélra tíz éven át.

Az ügy kirobbanását követően két évvel megtartott első tárgyalási nap kezdetén tucatnyi tüntető gyűlt össze a bíróság épülete előtt, és hangosan szidalmazták az érkező vádlottakat. "Tolvajok!", "Csalók!", "Milyen nyomorultak, hogy ellopják a nyugdíjasok pénzét!", "Rosszabbak mint az ETA!" - kiabálták a tiltakozók, akik közül néhányat a rendőröknek kellett feltartóztatniuk, hogy ne rontsanak neki a vádlottaknak.

A korrupcióellenes spanyol ügyészség szerint a visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek a Caja Madrid államosítása vetett véget 2012-ben. Ezzel a módszerrel a vádlottak tíz év alatt éttermekben 3 millió eurót (931 millió forint), utazásra 1,5 millió eurót (465 millió forint), hotelekre 800 ezer eurót (248 millió forint), ruhákra 700 ezer eurót (217 millió forint) fizettek ki - véli a vádhatóság.

Az érintettek közül többen is állítják: úgy tudták, hogy törvényes, amit csinálnak. Rodrigo Rato a spanyol politikai és gazdasági élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számított. 1996 és 2004 között a konzervatív néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettes volt. Ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója. 2010-2013 között állt a ma Bankia néven működő egykori Caja Madrid élén, és ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását.

Az ügyészség hűtlen kezelés miatt 4 és fél év börtönt kért rá, valamint 2,69 millió euró (840 millió forint) kártérítés és 108 ezer euró (33,7 millió forint) pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. A botrány kirobbanását követően Rato visszafizette az általa felhasznált 99 ezer eurót (30,9 millió forint). A volt politikus ellen egy 5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) értékű adócsalási nyomozás is zajlik, amelynek gyanúja a most bíróság elé került ügy nyomozása során merült fel.

Az ügy vádlottjai között van több politikus, magas beosztású köztisztviselő és szakszervezeti vezető is, akik a botrány kirobbanását követően, 2014 őszén sorra lemondtak tisztségeikről. A listán a Néppárt (PP), a szocialista párt (PSOE) és az Egyesült Baloldal (IU) képviseletében tanácsadói feladatokat ellátó személyek egyaránt szerepelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!