Ötvös Tibor

Batman: The Telltale Series Episode 2: Children of Arkham - a nagy töltőképernyő


A Telltale Batman-játéka engem első körben meggyőzött, de a második fejezetnél már nem tudunk elmenni mi sem szó nélkül a rengeteg hiba mellett.

A Batman: The Telltale Series Episode 1 - Realm of Shadows egy jó kis kezdés volt, melyben ugyan akadtak hibák, de a játékmenet engem személy szerint kárpótolt ezekért. A remek sztorival megalapozták azt is, hogy a rajongók érdeklődve várják meg, hogyan is alakul majd a Wayne-család sorsa és miután már megjelent a második epizód, a Children of Arkham nyugodtan kijelenthetjük hogy a történettel továbbra sincs gond. Innentől néhol spoilereket tartalmazhat a cikk, szóval csak az olvassa tovább, aki már letudta az első kalandot.

Az én sztori a saját döntéseimnek köszönhetően azzal indult, hogy Bruce Wayne kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy apja bizony Falcone és Hill, a két nagy gengszter társa volt és nem éppen tisztességes üzletekből szerezte meg a pénzét. Ráadásul kiderül az is, hogy nem egy szerencsétlen baleset eredménye volt a megölésük, hanem előre eltervezett emberölés. Így Batman/Bruce Wayne elhatározza, hogy kideríti, kinek is állt érdekében kiiktatni a szüleit.



A Children of Arkham sztorijával semmi gond nincs: kellően izgalmasan viszi tovább a már megkezdett szálat és képes tabukat is ledönteni (az idősebb Wayne, mint a helyi alvilág vezetője például) és ennek mi csak örülünk. Azonban azt gondolom, hogy itt nagyjából ki is fújt a pozitívum, hiszen valójában nem tudjuk beleélni magunkat a játékba úgy, ha állandóan a töltőképernyőt nézzük. A Childern of Arkham ugyanis úgy néz ki, hogy akár már egy alig pár másodperces jelenetet is percekig tölt be a gép még akkor is, ha egyébként összesen 2 alkalommal tudunk belenyúlni a cselekménybe.

Bármilyen izgalmas is a már ismerős karaktereket, Pingvint, Macskanőt új alakban látni, bármilyen izgalmas is megismerni Kétarc új eredettörténetét és végre bemutatkozik egy új gonosz is Arkham gyermekei néven, mégis szinte semmit nem ér az egész, ha állandóan csak a fekete képernyőt és a jobb sarokban pörgő kis Batman logót látjuk. Mire pedig bemelegednénk, elindulna a játék, ismét jön egy töltés, majd egyszer csak vége az egésznek. Hol van az első fejezetben látott akció? Hol a nyomozás? Lehet, hogy ez csak egy töltelék-epizód és ha nem a Loading feketeségét bámulnánk állandóan akkor a sztori átsegítene minket a holtpontokon, de így...



Nem szokásom külön írni a Telltale Games játékairól külön, pontosabban minden egyes epizódról külön egy cikket, de most egyszerűen nem lehetett elmenni szó nélkül amellett, hogy a csapat mintha belesüppedt volna egy kényelmes pozícióba és azt gondolták, hogy a Batman mint franchise eladja magát, a sztori pedig elég jó lesz, teszünk az olyan "apróságokra", mint az optimalizálás vagy a bugok javítása. Ha ez így igaz, akkor óriási hibát követtek el - a rajongókat lenézni tilos! Remélem a következő fejezettel visszatérnek a helyes útra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #1
    Uhh, az előző rész is egy bughalmaz volt. Vagy 4x fagyott ki, meg 2 ponton is beragadt... hogy hiába nyomtam bármit, nem csinált semmit...

    Illetve volt egy kombináció, amibe ha összetojtam is magag, nem működött.... nem lehetett rendesen lenyomni.

    Vissza kellett ülni a géphez, és lenyomni billentyűzeten, ami elég illúzióromboló, ha az embernek van egy xbox controllere...