Gyurkity Péter

Musk már a Marson túlra utazna

A SpaceX által tervezett méretes űrjármű ugyanis akár messzebbre is eljuthat.

Elon Musk számára a kezdetektől fogva a Mars meghódítása jelentette a nagy álmot, ehhez lenne szükséges az általa elképzelt Mars Colonial Transporter, amely egyelőre csak a tervezőasztalon létezik. Egy friss Twitter-bejegyzés szerint azonban jóval messzebbre is eljuthatnak majd az új űrjárművel, vagyis akár a Marson túli utazásra is felhasználhatnánk azt.

A portál jellegénél fogva a részleteket ezúttal is hiába keressük az eredeti megszólalásban, de a hozzászólások révén már képet alkothatunk arról, hogy merre lenne érdemes új célpontokat keresgélni. Az elméletileg akár egyszerre 100 embert vagy 100 metrikus tonna hasznos terhet magával cipelő MCT a Marson túli utazások esetében útnak indulhatna például a Vénusz felé, a légkör felső rétegeiben, nagyjából 130-140 km magasan ugyanis már nem túl nagy a forróság a tartós emberi jelenléthez, vagyis itt lebegő városokat hozhatnánk létre. Ugyanígy felmerül a Titánon való megtelepedés, amely a felszín alatt vízzel rendelkezhet, bár a hatalmas metántavak jelenléte miatt nyilván fokozott elővigyázatosság lenne ajánlott.

A Hold és a Jupiter egyik kísérője, a Kallisztó, szintén a helyi vízjég révén jelentene könnyebbséget, ezt nemcsak emberi fogyasztásra, de (a hidrogénre és oxigénre való lebontás révén) üzemanyag-utánpótlásra is felhasználhatnánk. Idegen élet jeleit kereshetnénk az Europán, amely a hatalmas sugárzás miatt emberi jelenlétre nem éppen ideális, de a távolabbi jövőben akár a szomszédos csillagrendszerekig is eljuthatnánk, feltéve, hogy addigra rendelkezésre állnak majd a szükséges technológiák.

A SpaceX a jelenlegi tervek szerint 2022-re készítené el az MCT-t, amely két évre rá indulna útnak a Mars felé, immár legénységgel. Az esetleges csúszások természetesen nincsenek kizárva, de ambíció híján nem is lenne érdemes belevágni ebbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emberz #67
    Az a néhány kretén ( mint a skylake például), akinek nem tetszik az űrutazás, és az eddig elért eredmények, mi a francnak olvas efféle cikkeket?
    Utoljára szerkesztette: emberz, 2016.10.06. 19:13:29
  • ostoros #66
    Nem érted te ezt...
  • Tetsuo #65
    Tehát az előadás stílusa nem tetszik neked. Oké, de ez eléggé szubjektív szempont.
    Terminus technicus a pontosság miatt elengedhetetlen és mint említettem, ez nem mindenkihez szól.
    Popper Péter az említett témákat egyáltalán nem adekvát módon tárgyalta sőt... de ebbe most nem mennék bele.
  • gforce9 #64
    "Materialista módszerekkel nem lehet meghatározni a metafizikát"

    Popper tőlem teljesen távol álló dologról: vallásfilozófiáról, piszchológáról tartott (rip) előadásokat. Tökéletesen érthető módon.

    Emiatt nem tudom elfogadni azt, hogy a metafizikáról miért nem lehet? Tekintsünk el attól, hogy én hiszek e benne vagy nem.

    Másrészt, amit eddig megfigyeltem: 2 dolog miatt szokták elnyújtva, terminus technicusokkal telerakva tartani olyan előadást, ami mindenkihez szól (nem a szakmához):
    1. Az előadó nem ért hozzá és palástolni akarja
    2. Az előadó etetni akarja a jónépet és úgy véli a sok szakkifejezéssel és körmondattal hitelesebbé válik.

    Ha az előadó meg nem mindenkihez akar szólni csak valamiféle "beavatott" körhöz. Akkor viszont felesleges linelned a videókat. Mert nem fogja megérteni senki sem.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.10.02. 22:51:42
  • Tetsuo #63
    1. Az egész (most, a mi szempontunkból) egy szemléletet próbál magyarázni, hogy hogyan kell közelíteni pl. a történelemhez, de minden más területen hasonló jelenségek tapasztalhatók, hiszen az említett folyamatok egyetemesek. Vagyis egy új nézőpontot, egy nyitottságot vár el az érdeklődőtől.
    2. Materialista módszerekkel nem lehet meghatározni a metafizikát, ez egyértelmű, vagyis a profán tudomány nem alkalmas megmagyarázni a szakralitást, hiszen ez utóbbi jóval túlmutat az előbbin. (Ilyen módszerekkel pl. soha nem lehet bebizonyítani vagy megcáfolni egy klasszikus vallás igazságát.)
    3. Az általam linkelt előadások nem az utcáról beesett embereknek szólnak, nekik nem szól semmilyen előadás. Egy komoly általános olvasottságot és a filozófiákban, vallásokban majd a tradicionalizmusban elmélyülést igényel már az első előadás is. Tehát valójában az én hibám, hogy a tudás terjesztéseként ajánlottam neked.
  • gforce9 #62
    Belenéztem, tökugyanaz. Nem győzött meg. Pedig rengeteg féle fajta előadást láttam már temérdek témában. Popper Pétertől - Dávid Gyuláig...., de rengeteget fel lehetne sorolni. Mindegyikük remek előadó, amiről beszélnek azt érhetően és mindenféle misztikus halandzsa nélkül el tudják mondani. Valamint amit hiányolok a linkelt videóiban. Akiket említettem az első 10 percben érthetően megalapozzák azt, amiről beszélnek, nem dumálnak félre megértéshez szükséges dolgokat normálisan elmondják. Az, hogy "erre rá kell érezni" és mondunk egy rakat misztikus dolgot az nudli. Az halandzsa, semmi más.
  • gforce9 #61
    Belenézek.
  • Tetsuo #60
    Például itt van ez:
    A metafizika mibenléte...
    Végignézve és feltételezve egy alap olvasottságot már kapizsgálhatod, de Hamvas Béla és René Guénon munkássága komoly támasz lehet a megértésben.
    Természetesen nem úgy történik, hogy az első nap a homlokodra csapsz és: Heuréka!, hanem sorban előveszel egyéb könyveket, pl. az általad említett Bibliát, Védákat stb. majd rájössz, hogy... áh, úgysem olvasol efféléket, feleslegesen írom le.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.10.01. 23:12:43
  • cylontoaster #59
    Dehogy tudod, pár évente átírják őket :)
  • gforce9 #58
    Amiatt tudálékoskodó, hogy szakszavakkal vagy szakszónak titulált kifejezésekkel nyomja tele minden mondatát. Holott amiről beszél az első 10 perben egyszerű, mint a faék, ha figyel az ember, feleslegesen bonyolítja agyon a "szakzsargonnal". Hitkérdésnek pedig azért könyvelem el, mert az első 10 perben egyik videóban sem volt megalapozás, csak kijelentések sorozata. Pedig egy előadást - feltéve ha szólni akar valamiről -, a megalapozással illik kezdeni. Metafizikában, felsőbb tudatban, stb. nem hiszek és ez alapján az előadás alapján sem fogok, mert egyszerűen halandzsával indul. Az ismereteimet én is bővíteni igyekszem. De így nem. Ez nem ismeret. Ez egyszerűen hitkérdés. Annak is megvan a helye nyilván, csak nem nálam.