MTI

Húsz százalékkal nőtt a Media Markt forgalma tavaly

Nettó 72 milliárd forint forgalma volt 2015-ben a Media Markt Magyarország Kft. 22 üzletének, ami csaknem húsz százalékos növekedés 2014-hez képest - mondta Balogh Péter, a Media Markt Győr Kft. ügyvezető igazgatója Győrben, ahol bemutatták a vevői igényeknek megfelelően átalakított üzletet.

Balogh Péter elmondta, hogy a webáruház forgalma tavaly megduplázódott, miközben a magyar online kereskedelmi forgalom csak mintegy húsz százalékkal bővült. Balogh Péter, a Media Markt Győr Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly bruttó 4,5 milliárd forint forgalma volt az elektronikai, távközlési és háztartási kis- és nagygépeket forgalmazó üzletnek, ami mintegy tíz százalékkal nőtt 2014-hez képest. A forgalom növekedését szerinte nagyban segítette a kormány által meghirdetett mosógép- és hűtőgépcsere-program, illetve jelentős a kereslet az okostelefonok iránt is.

A tízéves győri üzlet átalakításánál a Media Markt arculatát meghatározó piros szín helyett a fehérre helyezték a hangsúlyt, amely a 2600 négyzetméter alapterületű üzletben a világításban is megjelenik. A piros szín leginkább a cég logójában maradt meg. A termékek elhelyezésénél a vevői igényeket és a piaci trendeket vették figyelembe, hangsúlyos szerepet kaptak az okostelefonok, a hordozható számítógépek, de nagyobb területen helyezték el a háztartási nagygépeket is. A győri koncepció alapján a jövőben a többi 21 magyarországi üzletet is átalakítják - jelezte Balogh Péter.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!